A papám, az ezermester ablakszigetelő

Mindig, amikor hétvégén megyünk a nagyszüleimhez, akkor a mamám állandóan elvarázsol a jobbnál jobb ételeivel ebédkor, legyen az süti, leves, rétes, rántott hús és még sorolhatnám. Talán ezt várom a legjobban hétvégente. Azonban a minap egy teljesen új, legalábbis számomra új dolog történt, ami viszont a papámhoz kapcsolódik.

Múlt vasárnap, ebéd után éppen, amikor az udvaron játszottam, bevitt a garázsba, azt mondta, nézze meg, hogy mit csinál mindig ebéd után, mert olyankor szokás szerint eltűnik és egy ideig nem látjuk. Most végre fény derülhet rá. Így is történt, megtudtam, hogy mi az, amivel ő fog majd elvarázsolni engem.

Hátravitt a garázs azon részéhez, amelyhez ki lehet menni a házból, egy hosszú folyosó vezet odáig, és van ott néhány fotel meg asztal, de valamiért sosem üldögélünk ott, csak nyáron, így tavasz elején, mint mostanában, nem nagyon járok arra. Értetlenül néztem a falat, mikor észrevettem, hogy az ablakok nincsenek a helyükön. A papám rögtön látta, hogy feltűnt a dolog, így mielőtt bármit is kérdeztem volna, megszólalt. Azt mondta, hogy fiam, majd, ha felnőtté válsz és neked is lesz saját otthonod, ahol néha barkácsolnod, szerelgetned kell, akkor megtudod majd, hogy milyen is az ablakszigetelés házilag.

Bár ez még arrébb van, hiszen iskolás vagyok, igyekeztem nagy érdeklődést mutatni a téma iránt, de tényleg, valójában is érdekelt a dolog, hiszen azért gondolom, hogy nem véletlenül szereljük le az ablakokat a helyükről. Kérdeztem a papámat, hogy miért ő csinálja ezt. Azt mondta, hogy az ablakszigetelés árak és a nyugdíj mellett most ez tűnt a legjobb ötletnek, hogy ő saját maga, a két kezének segítségével oldja meg ezt a dolgot az ablakokkal. Nem lepődtem meg rajta igazából, mert ,amikor autót kell szerelni, villanyt bekötni és a többi fontos előforduló dolgot megoldani, akkor a papám mindig az aktuális, szükséges szerelő szerepébe bújva beállít hozzánk és csak szerel és szerel és valahogy, valamiért mindig sikerrel is jár. Egyszer épített nekem egy faházat. Mondtam neki, hogy remélem abban a házban jó az ablakokon a szigetelés, mert nem szeretném, ha a játékfiguráimnak bármi baja is esne, például, hogy fáznak télen. De meggyőző tekintettel biztosított róla kedves papám, hogy természetesen ott olyan ablakokat szerelt be eredetileg is, ami bent tartja a hőt, így a figuráimnak meleget biztosít egész télen át és most ez a célja a garázsba vezető folyosóval is, hogy ezt a kis helyiséget a házban szintén egész évben ki tudjuk használni és ne csak akkor, amikor kijön a jó idő.

Az ablakszigetelésnek van még egy nagyon jó tulajdonsága, mint megtudtam bölcs, ügyes kezű nagypapámtól. Egy jó szigetelés nem csak a meleget nem engedi ki télen, hanem nyáron a nagy hőséget se engedi be, így nem kell légkondit szerelni a szobába. Engem, kis fiatal fiúcskát teljesen lenyűgözött ez a dolog, hogy egy ablak, persze nem egy akármilyen ablak, hanem egy szigetelt ablak mennyi mindenre jó, igen hasznos dolog.

Este vacsora előtt hatalmas vigyorral az arcomon rohantam a konyhába a mamámhoz, hogy elmeséljem neki, mennyi mindent tanultam ma a papámtól. A mama természetesen boldogan végig hallgatta, amit meséltem neki a szigetelésről, hogy hogyan védi meg a házunk melegét, miként tesz jót nekünk és, hogy a papám mennyire ügyes, hogy még ehhez is ért, de ezen ő sem lepődött meg. A papám büszkén ülve ette a meleg vacsorát az asztalnál, hiszen tudta, hogy én most mindenkinek el fogom dicsekedni, hogy ő milyen szakember, de hát egy nagyszülőnek ez a dolga, tőlük is kell tanulnunk, nem csak a szülőktől. Én is nagyon boldog voltam, már el is képzeltem, hogy a jövőben, amikor már nem csak játékházam, hanem igazi otthonom is lesz az én kis családommal, hogy milyen hatalmas, szigetelt ablakokat fogok beszerelni, amiben akár a papám is segíthet, hogy tökéletes legyen, de addigra remélem, hogy megoldom egyedül is ezeket a feladatokat.

Ahogy utána olvastam a dolgoknak, megtudtam, hogy az ablakszigetelési árak néhol bér igen magasak, lehet találni barátságos áron is ajánlatokat, amire viszont vevők az emberek és nagy üzlet lehet belőle. Így gyerekként azonnal álmodozni és ábrándozni kezdtem, hogy majd bele kezdek egy saját, magánvállalkozásba, ahol akár a papám is besegíthet néha és megadjuk a szigeteléssel az embereknek az otthonuk melegét, ahogy mindig is szerették őket.

Nagy büszkén és boldogan elmondhatom, hogy azon a vasárnapi napon, amikor a nagyiéknál voltunk, most talán első alkalomra, de nem csak az isteni finom ebéd varázsolt el, hanem az is, amire a papám tanított, a csodálatos ablakszigetelés.