A bosszúvágytól fűtött asszony, aki szembeszállt az isteni hatalommal, és bátran arcul köpött a világ teremtőjének.

Az egykori tinisztárt már nem érdekli, hogy mit gondolnak róla

Mindenki eljött a kivégzésre, de senki nem mutatta az arcát - énekli Marilyn Manson a One Assassination Under God című számában, amely a One Assassination Under God - Chapter 1 című albumán hallható. Hogy Manson ezúttal mártír, provokátor, vagy a halállal farkasszemet néző művész, azt döntse el ki-ki maga, az azonban biztos: nem tett jót a karrierjének, hogy Evan Rachel Wood nemi erőszakkal vádolta meg az énekest, és hiába perelte vissza a Westworld színésznőjét, legutóbbi, 2020-as We Are Chaos albuma, a remek kritikák ellenére sem futotta ki magát.

Manson hosszú időn keresztül nem léphetett fel, miután kirúgták a Lorna Vista kiadótól, és a galériák is leértékelték a műveit. Habár az ügyészség elutasította a vádemelést, Esmé Bianco, a Trónok harca című sorozat sztárja perelt be Mansont szexuális zaklatás vádjával. Végül, hogy megszülethessen a béke, az énekes a peren kívüli egyezséget választotta a színésznővel.

Most azonban Manson újra a reflektorfénybe lépett, hogy a színpadi látványosságok pirotechnikai varázslata helyett a Meet Me In Purgatory című dalban felfedje, milyen az a tisztítótűz, amely a szórakoztatóipar megszokott kényelme nélkül ég. Éveken át eltűnt, mint egy árnyék a sötétben, hogy jogi harcainak szentelje magát, de szívében megmaradt a vágy a drágakövek iránt, a siker minden formája iránt, amely együttesen alkotja a társadalom által áhított elismerést. Az album, amely úgy tűnik, mintha Manson válasza lenne a rá irányuló vádakra, a nyilvános megszégyenítésekre és a gyűlölet mindent elárasztó hullámaira, mesteri módon ötvözi a goth-glam és az indusztriál-metal világát a One Assassination Under God - Chapter 1 dalban. Bár nem találunk rajta újdonságokat, és a hallottak ismerősek lehetnek a pályafutása korábbi csúcsalkotásaiból, mint a Mechanical Animals, a Holy Wood vagy a The Golden Age of Grotesque, mégis, az album hangzása és mondanivalója friss színt hoz a zenei palettájába.

Mégis, a "One Assassination Under God - Chapter 1" című mű diadalmas visszatérést jelez, amely nem csupán a média és a tömegtársadalom kénköves pokláról szőtt fantáziálás, hanem valóságbeli helyszíni riportokkal szolgál a Purgatóriumból. Mivel mi magunk nem vagyunk bírák, és nem ismerjük a Marilyn Manson és Evan Rachel Wood közötti ügy részleteit, ahogyan a többi hasonló esetet sem, elég, ha a nemrégiben megjelent albumra fókuszálunk. Ez az album vagy bekerül a védelem iratai közé, vagy nem, de az biztos, hogy a zenei tartalma figyelemre méltó. A lemez kiváló produceri munkát tükröz, ahol Marilyn Manson és Tyler Bates mesterien egyensúlyoznak a dark-rockos atmoszférák, a poszt-punkos kreativitás és az indusztriális metál zúzások között. Ez a színvonal már évtizedek óta a Manson-féle produkciók védjegye. Az album különösen a melodikus, remekül hangszerelt rockslágerei révén hívja fel magára a figyelmet, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ez az életmű egyik csúcspontja.

Nem meglepő, hogy a kislemezek – mint az As Sick as the Secrets Within, a Raise the Red Flag és a Sacrilegious – az amerikai és brit rocklisták élvonalában tündököltek. Azonban a korong legkiemelkedőbb számai nem feltétlenül ezek, hanem inkább olyan dalok, mint az One Assassination Under God, a No Funeral Without Applause, a Death Is Not a Costume és a Meet Me In Purgatory, amelyek bármely rockdiszkóban megállnák a helyüket a Rebel Yell és a Cop Killer társaságában. Az albumon mindössze egy lassú szám, a Sacrifice of the Mass található, és bár valóban elférne több balladisztikus vagy középtempós tétel is, például olyanok, mint a Mechanical Animals lemez Bowie-ját idéző Disassociative, a The Speed of Pain vagy a Fundamentally Loathsome.

Végül is lényegtelen, hogy Manson hogyan definiálja önmagát: áldozatként, akinek verbális megalázása a tömeg szórakoztatásának különös formájává vált. Talán túl sok a benne rejlő személyes indíték, a sértettség és a bosszúvágy. Ez most igazi düh, nem pedig csupán az irodalmi és popkulturális utalások játéka. Számunkra az is mellékes, hogy a "Sacrilegious" mintha azt kiáltaná, milyen mélyen gyűlöl Manson Evan Rachel Woodot… "Milyen mélyre ástátok a síromat? Te vagy az, akit meg kell menteni." Felmászhatsz a szarvaimra, de vigyázz, ne nézz lefelé! Ne köpj Isten arcába, miközben a koronáját próbálod viselni. Az album borítója, amelyen egy lesoványodott, kopasz figura látható, Manson saját keze munkája. Kérdéses, hogy töviskorona vagy glória veszi körül a fejét, de az ő esetében a különbség már nem is lényeges.