A francia írók újra nekilátnak, ahol legutóbb megálltak | Demokrata


Január 7-én lesz a tíz éves évfordulója annak a franciaországi terrortámadásnak, amelynek során tizenkét ember vesztette életét, köztük a Charlie Hebdo szerkesztőségének nyolc tagja. Az elkövetők - Chérif és Saïd Kouachi testvérek - hűséget fogadva az al-Kaidának azért gyilkoltak, mert a francia szatirikus magazin karikatúrákat közölt Mohamed prófétáról, ami nemcsak az iszlamista szélsőségesek, hanem a muszlim hívők körében is világszerte felháborodást váltott ki. A "Je suis Charlie" szlogen a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának jelképévé vált, világszerte emberek milliói használták a támadás áldozataival való szolidaritás kifejezésére.

A tíz évvel ezelőtti merénylet napján, január 7-én a Charlie Hebdo egy különleges, 32 oldalas kiadványt adott ki, tele Istent gúnyoló művekkel. A szerkesztőség 2024 végén nemzetközi karikatúra-pályázatot hirdetett, amely lehetőséget biztosított amatőr és profi művészek számára, hogy humoros és provokatív alkotásokkal fejezzék ki véleményüket Istenről és a vallásról. Az "Istent kinevetni" című pályázat célja, hogy a résztvevők a vallások szabadságra gyakorolt hatásával kapcsolatos haragjukat és frusztrációjukat kifejezzék. A pályázatot nemcsak művészeknek, hanem mindazoknak szánták, akik szeretnék megosztani gondolataikat a vallás és a szabad véleménynyilvánítás témájában.

"Azok számára, akik már nem akarnak egyetlen Isten vagy vallás által diktált keretek között létezni. Azoknak, akik elege van a jónak és rossznak címkézett, manipulált világ zűrzavarából. Azoknak, akik nem kívánják, hogy vallási tekintélyek szabják meg az életük irányát. Fejezzétek ki dühötöket a vallások hatalma ellen, amely megpróbálja korlátozni a szabadságotokat!"

- Hangzik el a kihívó felkérés.

A rajzok beküldési határideje 2024. december 18. volt, és a legjobb alkotások egy 300 ezer példányban megjelenő emlékező kiadványban is helyet kapnak. Érdemes megjegyezni, hogy a lap heti példányszáma 50 ezer körüli. A 2025. január 7-i szám különlegessége, hogy a karikatúrák mellett az IFOP közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés eredményei is olvashatók lesznek. Ez a kutatás a franciák viszonyát vizsgálja a karikatúrákhoz, az istenkáromláshoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő jogokkal kapcsolatban. Gérard Biard, a lap főszerkesztője annyit osztott meg a kutatásról, hogy meglepő módon a francia lakosság, akikről korábban azt feltételezték, hogy kevésbé toleráns a szólásszabadsággal szemben, valójában egyre inkább támogatja azt.

Biztosak vagyunk benne, hogy az Istent gúnyoló különkiadás megfelelő módon fog emlékezni a terrortámadásban életüket vesztett áldozatokra. Legalábbis a lap szellemiségéhez hűen fogja tükrözni ezt a tragikus eseményt.

Related posts