A lengyelországi Wislában megnyitotta kapuit a V4-es államfői csúcstalálkozó, ahol a négy közép-európai ország vezetői gyűltek össze, hogy megvitatják a régió kihívásait és lehetőségeit.
Pellegrini számára ez az első alkalom, hogy részt vesz a V4-es elnöki csúcstalálkozón. "Bár ez az első alkalom, hogy ebben a formátumban találkozom, számos más eseményen már volt lehetőségem diskurálni és egyeztetni visegrádi kollégáimmal" - emelte ki a szlovák államfő.
Hozzátette, stratégiai fontosságú, egyben kiszámíthatatlan időkben találkozik a négy államfő. "Az EU új intézményi ciklusának elején járunk, röviddel az amerikai elnökválasztás után, az új kormányzat első lépéseire várva, és rövidesen kezdődik a rendkívül fontos lengyel uniós elnökség. Szeretnénk minél jobban kihasználni a jelenlegi visegrádi és a hamarosan kezdődő uniós lengyel elnökég együttes hatását a régiónk és a nemzeteink javára" - tette hozzá Pellegrini.
Az ünnepélyes fogadtatást követően a résztvevő államfők munkaebéden találkoznak, ahol kötetlenebb formában cserélnek eszmét. Ezt követően visszatérnek a plenáris ülésre, ahol a regionális, uniós és globális kihívásokat tárgyalják meg. A napirenden szerepel az unió ellenálló képességének fokozása, a polgári lakosság védelmének erősítése, valamint a válságkezelési stratégiák, különös figyelmet fordítva az őszi árvíz által érintett négy visegrádi állam tapasztalataira.