Az asztrológus elméjében csillagok tánca és bolygók sorsa fonódik össze. Minden egyes horoszkóp egy külön világ, ahol az égitestek hatásai és az emberi élet rejtélyei találkoznak. A csillagok mesélnek a múltunkról, formálják a jelenünket, és sejteket a jö


Idén július 22-től augusztus 22-ig a Nap az Oroszlán jegyében ragyog, ami Európában a nyaralások csúcsidőszakának számít. Ekkor a hőség a legelviselhetetlenebb, így nem csoda, hogy sokan a vízpartot választják a felüdülésre. A tikkasztó forróságot a víz hűsítő érintése a legjobban enyhíti, így érdemes a strandokra és tavakhoz látogatni, ahol a nyár örömeit igazán kiélvezhetjük.

Képzeljük el, hogy beülünk az időgépbe, és visszautazunk a 60-as, 70-es évekbe. A Május 1. strand, a Ritz-fürdő és a Maros-part olyan helyszínek lennének, ahol a fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálják a számításaikat, a Cementlapok árnyékában vagy a Hétfák közelében. Kiskamaszként a strandon töltött időm alatt csodálattal figyeltem az ifjú sportolók "lábvolé" meccseiket, ahol az akkori ASA futballisták is feltűntek. Később a Cementlapokhoz költöztünk, ahonnan bátorságból leúsztunk a "gát alá", hiszen ott a merészek otthona volt. A Víkendtelep szintén népszerű célpontunk volt, még ha a víz gyakran zavaros is volt. A trambulin mindig vonzott, és leugrani onnan – 10 méter magasból – igazi hőstettnek számított a 12 éves gyerekek körében. Nem tudom, hányan ugrottak onnan, de abban az időben ez olyan élményt jelentett, mint manapság a gumikötélugrás vagy más extrém sportok. Néha csónakot béreltünk, és evezni indultunk a holtágakba vagy a Marosra, a Hétfákon túlra. Azóta ezek a nyári emlékek az idő folyamán megfakultak. A régi helyszínek szinte eltűntek, csupán a felújított Víkendtelep maradt meg, de a miccs és flekken illata még mindig visszahozza a régmúlt nyarak hangulatát.

Az Oroszlán energiájával bíró egyének rendkívül magabiztosak, erőteljesek, bátor szelleműek és sokszor hiúak is. Számukra az elismerés elnyerése a legfőbb motiváció, és ezt legkönnyebben vezetői pozíciókban érik el. Nem ritkán már a kisebb vezetői szerepek is vonzóak számukra, hiszen szeretnék, ha mások rájuk figyelnének és tisztelettel adóznának. Az uralkodás kétféle formában valósulhat meg: az egyik, amikor mások segítésére törekszenek, míg a másik, amikor hatalmukat mások felett gyakorolják. Az utóbbi választása gyakran bukásra ítéli őket, hiszen minél magasabbra emelkednek, annál drámaibban is zuhanhatnak. Ez a sors sok politikust érintett már a történelem folyamán, és számos példát hozhatnánk fel. Talán a legismertebb példa a "Kárpátok géniuszának" felemelkedése és végül tragikus bukása. Az akkori események, különösen a kivégzés, sokunk szívében örömet keltettek, mivel úgy éreztük, hogy az elnyomás, a tehetetlenség és a megaláztatás éveiért végre megkapta a neki járó büntetést az érintett elvtárs.

Minden emberben ott rejlik az isteni szikra, a fényforrás, amely születési képletünk középpontjában ragyog. A kiteljesedés iránti vágy mindannyiunkban egy belső késztetés formájában jelenik meg. Az utunk során a megvalósulást néha negatív tapasztalatok is színesítik. Amikor egy eseményhez pozitív vagy negatív érzelmet társítunk, valójában az ego élményeiről van szó. Testi, érzelmi vagy értelmi szinten minden érzés vagy kellemes, vagy kellemetlen – a semleges állapot ritkán fordul elő. A bennünket alkotó "örök" én, az isteni énünk számára minden, ami ránk hat, tanulság. A Föld nevű bolygóra tanulni érkeztünk, és életünket egyfajta vizsgaként élhetjük meg: vagy sikerül átmenni, vagy újra próbálkozunk. Akármennyire is tagadja néhány ember, az őskereszténység és a buddhista filozófia tanítása szerint rengeteg lehetőségünk adódik, és számtalan alkalommal újjászületünk, így folyamatosan csiszolhatjuk fejlődésünket, amíg elérjük a megvilágosodást. A lélekfejlődés útja nem lineáris, és tele van kihívásokkal. Sokszor hozunk olyan döntéseket, amelyek fájdalmas tapasztalatokat eredményeznek. De az ember rendkívül erős, képes felállni és újra a helyes irányba fordulni. Az élet mindig a fény felé törekszik. Ez az igazi Nap tanítása.

Vigyázzanak magukra és egymásra!

Kérjük, osszák meg velünk véleményeiket és gondolataikat az alábbi email címen: [email protected]. Kíváncsian várjuk visszajelzéseiket!

Related posts