Tőkés László hívó szava egyedülálló módon mozgósította a tömegeket, hogy kifejezzék ellenállásukat Ceaușescu rezsimjével szemben, és ezzel egy új remény szikráját gyújtsák meg.
- Igen bizony. 1964-ben születtem, és életem első hét évét épp a református templommal szemközti bérházban töltöttem. Tőkés László ablakából látszik annak az első emeleti lakásnak az erkélye, ahol felnőttem. A villamosokhoz is különös módon kötődöm. El voltam bűvölve attól, hogy ott járnak az erkélyünk alatt. Alig kezdtem járni, szöktem el hazulról, és mentem le a villamossínekre. Jöttek a szomszédok édesanyámhoz: Zăgănescu asszony, Daniel megint lent van az út közepén, és állítja meg a villamosokat.
A '89-es szerepvállalásának előzményei egyértelműen a családi gyökereiben keresendők. Korábbi nyilatkozatában említette, hogy édesapja a tudományegyetemen fizikát tanított, míg édesanyja a pünkösdista gyülekezet tagja volt. E háttér segítségével mélyebb rálátása nyílhatott a világra és a kommunizmus működésére. A tudományos neveltetés és a vallási értékek kombinációja valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy kritikusan és összetetten tudja szemlélni a társadalmi és politikai folyamatokat, így könnyebben megértette a korabeli rendszert és annak hatásait.
Édesapám Giurgiuból származott, egy jómódú családból. Paul Goma iránti lelkesedése és a neves írókkal, tudósokkal való kapcsolatai mindannyiunk számára inspirálóak voltak. Az írás és a tudomány világába vetett szenvedélye iránti elkötelezettsége tiszteletet ébresztett bennünk. Apai nagyapám liberális politikai pályafutása során a Képviselőház titkáraként tevékenykedett, ám sajnos a kommunista rezsim élete végéig szenvedett. Édesanyám Balázsfalváról érkezett, egy szegény erdélyi családból. Őt a szelídség és a tisztesség jellemezte, ami megteremtette a harmóniát a családban. Hat testvérrel együtt éltünk, és a nehézségek ellenére édesapánk egyedül volt a kenyérkereső. Édesanyám pedig a gyermekeink nevelésére összpontosított. Az életünket a nyomorúság árnyékolta be; a mindennapi élelmiszerekért hosszú sorokat kellett állnunk. Egyik alkalommal, amikor a tejgyár előtt várakoztam, elhaladt mellettem az igazgató, akivel jó barátságban álltunk. Felhívott az irodájába, és két liter tejfelt adott nekem. Mikor hazaértem, édesapám azonnal rákérdezett, honnan szereztem. Elmeséltem neki a történetet, de ő határozottan leszidott. Rámutatott, hogy soha ne alázzam meg a sorban várakozókat, és ha valóban szeretem őket, akkor mindig be kell állnom a sorba. Ezt követően szinte minden éjjel a tejért álltam sorba, hiszen így tudtam kifejezni irántuk érzett szeretetemet és tiszteletemet.
Egy olyan baráti társasághoz tartozott, amelynek a Cina étterem szolgált a kedvenc találkozóhelyéül. Ez a csapat mindig figyelemmel kísérte a hazai eseményeket, és élénk vitákat folytatott róluk. Kik alkották ennek a különleges közösségnek a tagjait?
Ez a társaság valóságos kulturális és politikai kaleidoszkóp volt, ahol a sokszínűségünk egy varázslatos asztaltársaság alakjává formálta a közönséget. Egy-egy jó sör társaságában nem csupán könyvélményeinket osztottuk meg, hanem merész politikai vicceket is meséltünk, amelyekkel próbáltuk oldani az elnyomás súlyát. A kommunizmus volt az a közös nevező, amely összehozott minket, és mindenki kifejezte a gondolatait, próbálva szabadon lélegezni az akkori korlátok között. A társaság tagjai között ott voltak olyan kiemelkedő személyiségek, mint Borbély Zoltán, Ion Monoran, Radu Galea és Marian Manciu, de a mi kis közösségünk színesítette román, német, magyar és szerb barátokkal is. A beszélgetések néha heves vitákba torkolltak, hiszen különböző nézeteket képviseltünk, de a kommunizmus kritikája egyetemes volt – azt mindenki elítélte. A Securitate persze mindig ott lebegett a háttérben, lehallgatva minden szót, és talán azt gondolta, hogy az ellenőrzésük alatt tartanak minket. De talán éppen azért is engedték meg, hogy szabadon beszélgessünk, hogy rajtunk keresztül feltérképezhessék a társadalom reakcióit a legégetőbb kérdésekre.
Milyen rendszerességgel került sor a találkozásaikra?
Szinte minden nap találkoztunk. Mindig leegyeztettük, mikor folytatjuk a beszélgetést.
