Egy szórakoztató mém segítségével prezentálta magyar igazolását az angol focicsapat | Rangadó

Az MTK sportigazgatója már július 16-án bejelentette, hogy jelentős összegért igazolják a Pompey csapatához a játékost, de az üzlet lebonyolítása meglehetősen elhúzódott. A pénteki nap folyamán az angol klub hivatalosan is megerősítette, hogy Kosznovszky náluk folytatja pályafutását. Érdemes volt türelmesnek lenni, hiszen a bejelentés során a Jóbarátok című sorozat egyik mémmé vált jelenetével színesítették a játékos érkezését.
Egy izgalmas, fiatal játékost igazoltunk, aki nagyon energikus és tehetséges. Mindent tud egy kicsit - jól bánik a labdával, és a támadó harmadra is jó hatással lehet. Márk nagyon sokat fut, úgy gondoljuk, hogy jól alkalmazkodni fog a bajnoksághoz, ezért örülünk, hogy csatlakozott a csapatunkhoz
- dicsérte a magyar focistát John Mousinho vezetőedző.
Az MTK sportigazgatója korábban megjegyezte, hogy az átigazolás akár klubrekordot is jelenthet, különösen a jövőbeli bónuszok figyelembevételével. Mindenesetre a klub számára egy jelentős anyagi bevételt képvisel ez az üzlet.