Ezek a zeneszámok valóban felrobbantották a határokat, és a nullás lisztbe is beledurrantottak!

Aki úgy érzi, megérdemelte a pénzt, a hatalmat, a nőket és a szabadságot

Az Index csapata 2024-ben is figyelemmel kísérte a könnyűzene izgalmas alakulását és jelentős eseményeit. Fáradhatatlanul dolgoztunk azon, hogy a lehető legtöbb hazai és nemzetközi előadó új albumait, valamint jubileumi újrakiadásait meghallgassuk, amire csak időnk engedte. Az idei év során több száz lemezről és kiadványról készült kritikánk és beszámolónk, és ahogy az év végéhez közeledünk, most összegyűjtjük, melyek váltak számunkra a legkedvesebbé.

Persze nem egyszerű megfejteni, hogy melyek azok az albumok, amik 20-30 év múlva is olyan jelentősek lesznek, vagy olyan korszakalkotónak számítanak, mint most, a megjelenésük pillanatában, de nem is az a célunk. Listánkban minden újságírónk, szakértőnk saját kedvencét veszi elő, hogy olvasóink elé tárják, miért is olyan izgalmas, ami azokon a korongokon hallható.

Milyen már, hogy rögtön a lista első szereplője egy rendhagyó alkotás? Az év lemezei címszóval kezdett el agyalni a kultúra rovat, erre nekem az év lemeze egy EP, amin összesen négy dal szerepel. Próbáltam találni valami hosszában "komolyabbat", de rá kellett döbbennem, hogy valahol minden alkotás elcsúszott, amiről idén írtam. Van, ami kicsit, más nagyon.

Idén jelentős eseménynek számított a Linkin Park új lemeze, a Sum 41 búcsúalbuma, Manu Chao várva várt visszatérése, vagy éppen Taylor Swift rekordokat döntögető kiadványa. Mégis, egyikük sem jutott el hozzám úgy, mint az év legjobb albumának címére. Hosszú ideig Aurora új lemeze állt nálam a csúcsra emelve a zenei élményt, egyedi hangzásával és kivételes színvonalával. Aztán november végén megérkezett egy viszonylag ismeretlen banda négyszámos EP-je, ami teljesen új dimenzióba repített, és valami egészen különlegeset hozott a zenei palettára.

A Gorg & Benzol egy hazai trió, amely valószínűleg azonnal megosztja az olvasókat. "Mit tudhat három magyar srác a világsztárokhoz képest?" - vethetik fel sokan, ami teljesen érthető. Ezen pedig nem segít, ha elárulom, hogy zenéjük inkább az experimentális underground világához áll közelebb, mint a könnyed mainstream dallamokhoz. Egyszerűbben fogalmazva: egy furcsa, elborult magyar csapat, akik boldogan merülnek el a zenei kísérletezés tengerében.

Mégis, ebben a kísérletezésben volt valami igazán különleges. Az alapötlet, hogy technót akusztikus hangszerekkel interpretáljanak, már önmagában is elég merésznek tűnt. Ráadásul én gyakran unom meg a technót, így különösen meglepett, hogy ezen a lemezen egy pillanatra sem gondoltam arra, mennyi idő van még hátra az egyes számokból. Ehhez számtalan műfaji eltérés társult, legyen szó heavy metalról, jazzről vagy funky dallamokról. Egészen őrült, hogy még egy komplett apokaliptikus narratívát is kerítettek a négy dal köré. A srácok valóban mindent beleadtak!

A végeredmény ragyogása mindent igazolt. Zeneileg rendkívül hatásos, izgalmas, sokszínű és egyedülálló alkotás született. Bármennyire is vannak bennem kételyek afelől, hogy ez a zene valaha is a gigafesztiválok főszínpadán landol, az alkotás önmagáért szól.

Rengeteg tényezőt érdemes mérlegelni, amikor valaki a "kedvenc" albumát választja, ám nincs egyetlen, megkérdőjelezhetetlen szempont, amely mindenki számára érvényes lenne. Lehet szó népszerűségről, hangzásról vagy akár a zenei minőségről. Az idei évben azonban számomra az élményfaktor került a középpontba, így végül a DESH BAKPAKK című, öt dalból álló EP mellett döntöttem, amelyben Young Fly és Azahriah is részt vettek.

Bár Azahriah Skatulya I. című, tavasszal debütáló lemeze teljes mértékben elvarázsolt, és ezt a 2025-ös Spotify Wrapped toplistám is tükrözi, mégis van valami különleges a BAKPAKK dalainak hangulatában, ami a legjobban megérintett. Pogány Induló, Vagy Mindent Vagy Semmit, és a KNEECAP Fine Art című lemeze is kiemelkedő, de a BAKPAKK számok valahogy még inkább elragadtak, szinte minden egyes ütemük és szövegük magával ragadott.

A trekkek nemcsak online, de a koncerteken is vitték magukkal a népet; Azahriah és DESH bulijain ezeknél a daloknál őrült meg leginkább a közönség. A szövegekre mindent rá lehet sütni, csak azt nem, hogy magasröptűek volnának, és a laza - hol latinos, hol arabos, hol népies, hol hiphopos - dallamok sem a zenetörténet legkiemelkedőbb termékei, ám

Idén szinte kizárólag magyar előadókat hallgattam, így a külföldi zenei világra sajnos nem tudok sokat mondani. Viszont bátran kijelenthetem, hogy jövőre Lady Gaga új albumának szavaznék a képzeletbeli aranyérmre. Az album első kislemeze, a Disease, teljesen levett a lábamról, és nem meglepő, hogy izgatottan várom a többi számot is. Már csak két hónap, és újra élvezhetem az örök kedvencem zenéjét...

Novemberben Bob Dylan egy különleges tweetet osztott meg az X platformon, amelyben Nick Cave párizsi koncertjéről írt. „Nemrég volt szerencsém látni Nick Cave-et az Accor Arénában, és a Joy című dal különösen megfogott. Abban azt énekli: 'Túl sok volt a keserűség, itt az ideje az örömnek!'. Ekkor arra gondoltam, hogy valóban, ez pontosan így van.”

Egyetértek, mi is hasonlóan éreztük, amikor októberben ezt a dalszövegrészletet választottuk a lemez kritikánk címéül. Igen, elérkezett az idő, hogy ünnepeljünk, átéljük a meghatódottság pillanatait, és megéjjük a radikális optimizmus szellemét, a csakazértis szerelem varázsát – mindez a Wild Godot lényegét adja. Az új album hallgatása közben világossá válik, hogy Nick Cave 2010-es évekbeli munkái – mint a Push The Sky Away (2013), Skeleton Tree (2016) és Ghosteen (2019) – csupán előkészületek voltak a XXI. század mesterművéhez, a Wild Godhoz, amely új dimenziókat nyitott meg Cave art-rockos tánczenéjében.

Ez az album nem csupán egy újabb zenei kiadvány, hanem egy átfogó összegzés is, amelyben felfedezhetjük azokat a DNS-szekvenciákat, melyek eddigi életművét meghatározták. A punk és a blues találkozásán keresztül a nagy költségvetésű rockoperák grandiózus világáig, valamint a szívhez szóló, létkérdéseket boncolgató táncdalok és mély filozófiai tartalmú sanzonok egyaránt helyet kapnak benne.

Cave veszteségélményei, köztük két fia és volt párja tragikus eltávozása után, egy mélyen elmélkedő és elragadtatott albumot hoztak létre. Ez a zenei művet egyfajta totális kísérletként lehet felfogni, amely a rock and roll eszközeivel, valamint a filmzenék hatására épülő bonyolult kompozíciók sokaságával igyekszik előidézni egy szinte transzcendens, spirituális élményt.

Ó, milyen sokan elítélik ezt az albumot. Ugyanakkor, ó, milyen sokan lelkesednek érte! Igazi görög dráma bontakozik ki, ahogy a megosztott magyar társadalom burkok mögé rejtőzve, egyesek szenvedélyesen ölelik át, míg mások éles kritikákkal illeti. Olyan, mintha egy hatalmas, egymásra lihegő kórus tagjai lennénk, akik nemcsak szeretetet, hanem gyűlöletet is kifejeznek egymás felé. A két oldal nézőpontjából nézve ritkán tapasztalható, hogy valódi párbeszéd alakulna ki. Tény, hogy gyűlölni sokkal egyszerűbb, mint a dolgokat egy magasabb perspektívából szemlélni – önmagunkat is beleértve. Ehhez pedig az ösztönös kommunikációnál jóval több empátiára és nyitottságra lenne szükség.

Ákos legújabb albuma, a Metropolis, számomra kiemelkedő választás, hiszen idén valószínűleg nem találkozhatunk ennyire megosztó művel. Mindig is úgy vélem, hogy a művészet értéke abban rejlik, hogy képes reagálni a körülöttünk zajló eseményekre, a társadalmi folyamatokra és a személyes élményekre. Az alkotóknak bátornak kell lenniük, hogy kifejezzék, hogyan élik meg a mindennapjaikat, mit gondolnak az őket körülvevő világról, az eszmékről, az álmaikról, és milyen érzelmi reakciókat vált ki belőlük a valóság. Az ilyen hiteles megközelítés teszi igazán értékessé a művészetet.

Ákos Metropolis című albumát egyedülálló módon lehet értelmezni, hiszen szinte egy időutazásra invitál a modern társadalom kérdéseivel kapcsolatban. A dalok gazdag szövegei Istenről, a társadalmi struktúrákról, a gender kérdésről, a woke kultúráról, valamint a férfiak és nők szerepéről mesélnek. A háború, a szerelem, és az apai örökség témái is mélyen átszövik a lírát. Egyetérthetünk a gondolataival, vagy éppen ellenkezőleg, heves vitát folytathatunk arról, hogy miért látja a dolgokat úgy, ahogy. Azonban egy dolog biztos: azokat a vádakat, amelyeket a kritikái kapcsán kap, a legkevésbé sem lehet igazságosnak tekinteni. Ugyanis sokan, akik nem osztják a nézeteit, éppen azt róják fel neki, hogy a dalszövegekben fellelhető némi NER-propaganda. Ez a megközelítés azonban olyan, mintha a sötétséget kérdőjeleznénk meg amiatt, hogy miért van sötét, míg a világosságot azért, hogy miért világos.

Vagyis, amikor azt írtam, hogy ez a lemez tökéletes korrajz, az nem csupán Ákos Metropolis albumára vonatkozott, hanem arra is, hogy ha valaki képtelen elfogadni azt, hogy a világ csak onnan nézve olyan, amilyennek makacsul magyarázza, az a mindenség részvalóságában éli meg napjait, és legkevésbé a teljességben.