Természetesen! Íme egy egyedi változat: **A múlt árnyai: Egy utazás a déli tájakon** A déli vidékek varázsa nemcsak a táj szépségében rejlik, hanem a múlt emlékeiben is, amelyek folyamatosan kísérnek minket. Ahogy felfedezzük ezeket a területeket, a tör
Valami különlegesre vágyunk? Akkor menjünk délre! Szerbia még ma is kicsit egzotikus célpontnak számít Közép-Európából. Némileg kalandtúra, de azért biztonságosan.
Amikor Budapestre, Bécsbe, Pozsonyba vagy Brünnbe (más néven Berén) látogatunk, egy olyan kultúrák keveredésében találjuk magunkat, amely bár eltérő, mégis sok hasonlóságot mutat. Az utazásunk során ritkán érhetnek váratlan élmények, főleg ha gondosan megtervezzük a programunkat. Erdély már egy más dimenziót képvisel, de ha igazán különleges élményekre vágyunk, érdemes átlépni az Európai Unió határait, hiszen a magyar kulturális örökség sokszínűsége még azokon a területeken is fellelhető, amelyek a kontinens határain túl esnek.
Autó nélkül utazunk Szerbiába, ami a környékünkben nem okoz gondot, de a magyar-szerb logisztikai rendszer nem a tömegközlekedésre épül. Bár a kínai vasút még nincs kész, Belgrád és Újvidék között ugyan működik a vonat, az újvidéki vasútállomás homlokzati problémái miatt azonban a további szakaszok átadását elhalasztották. Budapestről van repülőjárat Belgrádba, de ezen kívül csak bizonytalan indulású telekocsik és minibuszok közlekednek. Egy nagyobb buszos cég is üzemeltet járatot, de erről később bővebben beszélünk. Mégis, Szerbiába való eljutás nem lehetetlen, hiszen Szegedről naponta több vonat indul Szabadkára. Az út másfél óráig tart, a vonat nem a legmodernebb, de a határellenőrzés viszonylag gyorsan zajlik. Szabadka, a magyar szecesszió egyik kiemelkedő városa, mindenképpen megér annyit, hogy elviseljük ezt a kis zötykölődést.
A megszállók szándéka az volt, hogy a gyönyörű üvegeket, amelyeket a magyar államnak szántak, áruba bocsássák, ám ezek sorsa végül fél évszázadra a por és a feledés fátylába burkolózott. A díszterem varázsa mellett a lépcsőház is felejthetetlen élményt nyújt, amelynek minden sarka egy újabb titkot rejt!
A városháza tornyából feltáruló panoráma valóban lenyűgöző: bár a táj sík, a messzeségbe nyúló látvány szinte végtelen. Szabadka egy igazi gyöngyszem, tele élettel és színes eseményekkel. Már a millenniumi ünnepségek idején is büszkélkedhetett villanytelepével, sőt, a villamosa egészen Palicsig szelte a várost. Érdemes felfedezni a főtér varázslatos környékét, felkeresni Kosztolányi Dezső emlékhelyeit, és ellátogatni a történelmi Magyarország egyik legimpozánsabb zsinagógájába, amelyet az utóbbi években a magyar kormány felújított. Számomra azonban Szabadka igazi ékköve a Palicsi-tó, amelynek szépsége és nyugalma minden látogatót elvarázsol.
A tó, amely akár a Wörthi-tó vagy a Balaton ikertestvére is lehetne, csupán néhány kilométerre fekszik a várostól, egy igazán vonzó környezetben. Amikor ott jártunk, a jugoszláv stílusú vidámpark, amely disznófejekkel, vásári csecsebecsékkel és vattacukorral várta a látogatókat, kissé elrontotta a hely varázsát, de szerencsére ez nem minden este van jelen. A település turisztikai potenciálja a magyar hagyományokkal kezdődött, és ennek nyomai még ma is láthatók az épületeken. Az éttermek nevei, mint a "Csárda" vagy a "Paprika", nosztalgikus emlékeket idéznek, és a konyha is a hazai ízeket tükrözi. Ugyanakkor a helyi személyzet sokszor emlékeztet bennünket arra, hogy a magyarság csupán egy a város négy, - szerb, horvát, bunyevác - közössége közül. Ennek ellenére a város tele van élő intézményekkel, pezsgő kulturális élettel és még magyar taxikkal is találkozhatunk. Az étkezési lehetőségek rendkívül változatosak, a remek pljeskavicától a csevapon át egészen az albán pékségek ínycsiklandó finomságaiig mindenki megtalálja a kedvére valót.
A belváros kávézói, fagylaltozói mellett hasznos és a "jugó" fogyasztási korszakot eleveníti fel a 24 órán át nyitva tartó nagy élelmiszer-áruház is. A városban működik a híres nagy piac is. Érdekes élmény, de óvatosan vásároljunk. A helyzetet persze árnyalja, hogy a térség, miként egész Szerbia gazdasági nehézségekkel küzd. És valahogyan - amiként Belgrádban is látni fogjuk - még közelinek érződik a 2000-ig tomboló háborús évtized. Egy helyi magyar, aki katonaként is szolgált, elmondja: ha kisebb mértékben is, de 1999-ben a város is célpontja volt a támadásoknak. A háború traumái máig élnek Szerbiában. Az összkép pozitív: Szabadkán nagyon tartalmasan el lehet tölteni egy hosszú hétvégét.
A Belgrád felé vezető kényelmes buszúton (Nis Express) mélyen elgondolkodunk azon, hogy Trianon öncélú brutalitása nem csupán határ menti, milliós színmagyarságú területeket szakított el az anyaország testétől. Ezzel együtt olyan városokat is elvágtak, amelyek karakterükben hosszú időn keresztül magyar központok voltak, mint például Szabadka, Arad és Nagyvárad. E központok hiányának következményei a mai napig érzékelhetőek a gazdasági életben.
Belgrád, vagyis Nándorfehérvár kesze-kusza, építészetileg nem túlzottan tervezett és szép város. Engem Bukarestre emlékeztet, illetve az egykori Csehszlovákia szocreál és szocmodern épületszörnyeire. Új-Belgrád üresebb, csendesebb a nagy tereivel, mint a Száva túloldalán lévő régi részek. Mi a belvárosban laktunk, két borzasztóan forgalmas út felett, azonban a közeli, helyi "Váci utca", a Knez Mihailova azonnal magával ragad. Mindenhol este is nyitva tartó luxusüzletek, teli éttermek és kávéházak: pezsgő és vibráló az élet.
A helyi éttermek minősége stabilnak mondható, és a kínált ételek ára jellemzően kedvezőbb, mint ami Magyarországon vagy a Felvidéken megszokott.
Ugyanakkor iszonyatos mennyiségű a graffiti és rendetlen az utcák nagy része, elhanyagoltak az épületek, a térburkolatok is. A boltok viszont tele vannak, és ami a lényeg, hogy az emberek többnyire barátságosak és a balkáni kedélyesség minden rossz impulzust semlegesít. Van egyfajta mediterrán "szellő" Belgrád közepén.
Még bőven akad felfedezni való Jóból: a nándorfehérvári erőd valóban megindítja a lelkünket. Nemrégiben a Hunyadi-emlékkövet egy soviniszta, történelemhamisító román aktivista gyalázta meg, de szerencsére már helyreállították a koszorút rajta. Az erőd kialakítása viszont meglehetősen esetleges: alapvetően ingyenes a látogatás, de az olyan turistacsapdák, ahol nem egyértelmű, mit is kapunk a pénzünkért, sokszor zavarba ejtőek. Sokkal inkább érdemes a Száva és Duna találkozásának szépségében gyönyörködni, ami valóban maradandó élményt nyújt! Képzeljük csak el a túlerőt, a török hajókat, és Hunyadit, amint kitör a várból, hogy bátor tettével gyorsan lekaszabol egy tucat ostromlót.
Az itt bemutatott Hadtörténeti Múzeum egy igazi időutazásra invitál. Az épület körüli tank- és ágyúpark minden kisgyerek és történelem iránt érdeklődő felnőtt számára igazi csemege. A belső kiállítás pedig különös keveréke a titoizmusnak és a nagyszerb ideológiának, melyből az a következtetés vonható le, hogy a szerbek voltak azok, akik megállították a törököket, és Tito volt az, aki megmentette Európát a náci fenyegetéstől. Ugyanakkor a tárlat világossá teszi, hogy az első világháborúban a Monarchia hadereje Albániáig nyomult előre a szerb védekezés során. Ennek ellenére végül elveszítettük az egész Délvidéket, ami igazság szerint nem meglepő, hiszen az ellenséges erők már a háború kitörése előtt a győztes oldalon álltak, ellentétben a kisantant többi tagjával. A múzeum megtekintése mindezek ellenére kifejezetten ajánlott, hiszen a szomszédaink megértése kulcsfontosságú a közös jövőnk szempontjából.
A Szerbiával megindult közeledés csak empátiával lesz fenntartható az emberek szintjén is. Múzeumokban jól ellátott a város: gyermekekkel jó program az Illúziók Múzeuma is. Látjuk még a parlament előtti "kordonvárost", az ügyeletet tartó tüntetőkkel, és felkeressük a Szent Száva-katedrálist, amely a világ második legnagyobb ortodox temploma. Az épület kívül-belül látványos, ám az ilyen, 1920 után épült monstrumokat látva mindig az jár a fejemben, hogy ez hány újonnan, erőszakkal szerzett magyar adófizetőből kitaposott dínárba, lejbe, koronába került anno. Elnézve a katedrális belső tereit, sokba.
A belgrádi éttermek igazán felvidítanak: például az erődhöz közel eső helyszínen, ahol a finom ételek mellett egy lenyűgöző (és valóban régi!) ortodox templom, a Szent Mihály arkangyal-bazilika impozáns tornyai emelkednek a szemünk elé. Micsoda természetes összhang! Az itt tálalt hatalmas adagok pedig fiatalkori budapesti emlékeket idéznek fel bennem. A közlekedés itt sem egyszerű, de szerencsére rendelkezésünkre állnak taxik és villamosok is. Azonban a buszpályaudvarokon a peronadó, amit a jegyárak mellett kell megfizetni, kicsit bosszantó és nem túl szimpatikus szokás.
Belgrádban egyre több olyan politikai graffiti jelenik meg, amely Szerbia történelmi sérelmeit idézi fel, és ez a jelenség sok szempontból a Trianon utáni magyar világra emlékeztet. Felmerül a kérdés: vajon Szerbia a múltban él? Személyes véleményem szerint nem. A jelen és a múlt határvonalai annyira elmosódtak, hogy gyakran nehezen tudjuk megkülönböztetni azokat. Az ország láthatóan keresi saját identitását, és ebben az értelemben talán előrébb is tart, mint az Ukrajnában zajló háború sújtotta helyzet. A visegrádi országokhoz képest Szerbia gazdasági helyzete is sokkal kedvezőtlenebb, részben az uniós fejlesztési források hiánya miatt. Kérdés, hogy meddig bírják a végtelennek tűnő várakozást. A Balkán integrálása, nem pedig elidegenítése lenne a helyes irány. Szerbia EU-tagságának nem csupán egy távoli célkitűzésnek, hanem egy reális lehetőségnek kellene lennie, amely valódi felzárkózást ígér.
Belgrádból hazajutni tömegközlekedéssel nem éppen a legegyszerűbb feladat. A Flixbus menetrendje alapján hatórás út ígérkezik, ám a cég honlapján megvásárolt helyjegyek gyakran csupán illúziók. Az ügyfélszolgálat, ha egyáltalán elérhető, hétvégén szinte teljesen inaktív. A már kifizetett összegek visszaszerzése pedig sokszor hónapokba telik. Ráadásul a Flixbus helyett egy szerb tartalék szolgáltató érkezik, ahol a sofőr önkényesen lezárja az alsó szintet, így mindenki kénytelen a felső részen zsúfolódni. WiFi? Az nem létezik. Utastájékoztatás? Az szintén elmarad. Ez az igazi retro élmény, mintha a 90-es évek Jugoszláviájában utaznánk. Az autópálya viszonylag üres, de a szerb határnál a kilépés két órát vesz igénybe, míg a magyar beléptetés másfél órát tart. Ezzel a buszcéggel tehát soha többé! Ugyanakkor Szerbiát mindenkinek szívből ajánlom, beleértve Szabadkát és Belgrádot is. Szerbia egy valódi kaland, amely kimozdít a közép-európai komfortzónából, és a kényelmetlenségekért cserébe felejthetetlen élményekkel ajándékoz meg!
