"Érkezzen meg hozzánk Magyar Péter!"
Még nem határoztam el, kire fogok voksolni, de nyitott vagyok mindkét oldal érveire - mondja egy kicsit kimerülten az első szavazó, aki hozzáteszi, hogy a Békemenetről lemaradt, mert nem tudott olyan korán felkelni. Így hát a Tisza rendezvényére érkezett. Riport.
A Tisza Párt Nemzeti Menetre keresztelt 1956-os megemlékezése délután 2-kor kezdődik a Deák téren és onnan vonul a Hősök Terére. Háromnegyed kettőkor már szinte nem lehet feljutni a metróból. Az aluljáróban rendőrök segítik az embereket, hogy véletlenül se legyen baleset vagy pánik a tömeg miatt. A Deák Téren sem jobb a helyzet, se a menet elejét, sem a végét nem látni. A levegőben annyi magyar zászló leng, amit Magyar Péter színre lépését megelőzően legfeljebb Fidesz rendezvényen lehetett látni.
A párhuzamos rendezvények célja mindkét esetben az erődemonstráció, ám az üzenetek eltérnek. Míg a Fidesz igyekszik hangsúlyozni, hogy még mindig rendelkezik a szükséges erővel, Magyar Péter esetében a cél inkább az, hogy az emberek elhiggyék, képes leváltani a kormányt, még tizenöt év után is. A résztvevők többsége világosan a változás iránti vágyukkal érkezett, de az, hogy ezt mennyire tartják reálisnak, már sokkal megosztóbb diskurzus.
- Nagy reménységgel tekintünk a jövőbe, de még mindig nehéz teljesen elhinni, hogy valóban így alakulnak a dolgok. Először is, nehéz átállni arra a gondolkodásmódra, hogy fél év múlva már nem Orbán Viktor ül a miniszterelnöki székben. Mégis, titkon erre a vágyra táplálkozunk - mondja egy bizakodó mosollyal az arcán.
Egy tapasztaltabb barátnő határozottan reagál: - Én már biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog - mondja az egyikük, majd még egyszer kiemeli: - Márpedig!
Magyar Péter: 1956-ban elindult a világtörténelem egyik legautentikusabb forradalmi mozgalma.
Sokan beszélnek arról, hogy rettegnek a csalódástól. Egy 19 éves fiú, aki szintén első alkalommal szavaz, és akit a barátai csak "agy"-nak becéznek, mert kiválóan tájékozott a politikai eseményekben, úgy véli, hogy a kormányváltásnak szinte semmi esélye. - El fogják csalni a szavazást. Megnövelik a falvak lakosságát, és a határon túliakat bejelentgetik. Itt még sok minden fog történni - legyint, de azt is hozzáteszi, hogy éppen ezért jött el. - Itt az ideje, hogy állást foglaljunk, és megmutassuk, hányan vagyunk. Talán... - szalad ki a száján egy reménykedő sóhaj.
A Tisza-tábor tagjai között Magyar Péter személye igencsak megosztó téma. Egy idősebb úr, aki szívesen megosztja véleményét, így fogalmaz: "Én a liberalizmus híve vagyok, és néha úgy érzem, hogy Magyar Péter túlzottan a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe. Vannak más politikai figurák, akiket szívesebben látnék, de ezt a kompromisszumot el kell fogadnom. Azért Magyar Péternek is vannak szimpatikus vonásai." Amikor arra kérjük, hogy említsen egy konkrét példát, így válaszol: "Több dolgot is tudnék mondani, de összességében pozitív, hogy figyelembe veszi a nehéz helyzetben lévő emberek szükségleteit, legyen szó akár adókról, akár nyugdíjakról."
Egy idős barátnő páros pedig azt meséli, valójában Dobrev Klárát tartják alkalmasnak a kormányzásra, de elveszett szavazatnak tartanák, így inkább Magyar Péterre teszik majd az X- et.
- Vannak félelmeink, de már annyira elegünk van, hogy nincs más választás. Jöjjön akkor Péter - nevet fel.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarország emlékezete erős, míg Magyar Péter ünnepségén felcsendült a "Ruszkik, haza" rigmus – Percről percre.



