Kapás Boglárka: Csak mi voltunk. Én és az úszásaim | 24.hu A cikkben Kapás Boglárka, a magyar úszás kiemelkedő alakja osztja meg gondolatait az úszásról és az életéről. A sportág iránti szenvedélye, a kitartás és az edzés fáradalmai mind-mind formálták ő

Tizenöt évvel ezelőtt 47 kilós volt, de ma is csupán 52 kilót nyom. A magyar uszodák nádszálkisasszonya, Kapás Boglárka, aki 200 méteren aranyérmet nyert az ifjúsági olimpián, Rióban pedig 800 méteren bronzérmes lett, később visszatért a korábbi számához, és felnőtt világbajnoki aranyat szerzett. Emellett több mint fél tucat Európa-bajnoki aranyérmet is begyűjtött. Mégis, nem ezeket a kiemelkedő eredményeket tartja pályafutása legfontosabb pillanatának, hanem egy tízéves korában, Hajdúszoboszlón megnyert versenyt. Interjú Kapás Boglárkával, aki a budapesti rövidpályás világbajnokságon búcsúzott el úszókarrierjétől.

Milyennek értékeled a pályafutásod záróakkordját a rövidpályás világbajnokságon elért teljesítményeid tükrében?

Már egy ideje foglalkoztat az a gondolat, hogy mit is takar valójában a jó vagy a rossz, a szép és a nem annyira szép eredmény fogalma.

A múltban az emberek gyakran másképp értelmezték a különböző fogalmakat és jelenségeket, mint ahogy ma tesszük. Például a közösség jelentése egy szorosabb, szociális kötelékekkel teli csoportot takart, ahol az egyének szoros kapcsolatban álltak egymással, és a közös értékek, hagyományok meghatározták a mindennapi életüket. Ma viszont a közösség fogalma sokkal tágabbá vált, beleértve a virtuális közösségeket is, ahol az emberek online kapcsolódnak egymáshoz, és sokszor a fizikai távolság nem jelent akadályt. Egy másik példa a munka fogalma. Régebben a munka szorosabb összefüggésben állt a fizikai tevékenységgel, míg ma a tudásalapú munkák, a kreatív iparágak és a távoli munkavégzés terjedése miatt a munka fogalma sokkal szélesebb értelemben értelmezhető. A technológiai fejlődés és a globalizáció hatására a munka világa folyamatosan átalakul, és a hagyományos értelemben vett munkahelyek mellett új lehetőségek is megjelennek. Ezek a változások azt mutatják, hogy a társadalmi normák és értelmezések folyamatosan fejlődnek, és a régi és új értelmezések közötti különbségek rávilágítanak arra, hogyan formálódik az életünk a körülöttünk zajló események hatására.

Régen mindig az érmek körül forgott a gondolataim világa. A céljaim között rendre ott lebegett az, hogy megdöntsem a saját egyéni csúcsomat, és ha ezzel érmet is nyerek, annak természetesen örültem. Most azonban más megközelítésre vágyom. A legfontosabb számomra az, hogy élvezzem mindhárom versenyszámomat: a 400 gyorsot, a 200 pillangót és a 400 vegyest. Az utolsó alkalomra szeretném kihozni magamból a maximumot, és 110 százalékosan teljesíteni, az aktuális formámhoz mérten. Az élmény és a teljesítmény egyaránt fontos számomra, és most már az a célom, hogy ezeket a pillanatokat igazán átéljem.

Azt hiszem, igen. Talán a 400 vegyest élveztem a legjobban, pedig attól féltem leginkább. De annyira kedves búcsúztatásban volt részem utána, hogy örökre a szívembe zártam azt a pár percet.

Az elmúlt hónapok során a felkészülésed ugyanolyan intenzitással zajlott, mint a riói vagy a tokiói olimpia előtt, igaz? Milyen élmények és kihívások kísérték ezt az időszakot?

Ó, már jó ideje nem úszom annyit, mint régen. Harminc fölött a testem másképp reagál. Már nem tudom elviselni azt a terhelést és úszásmennyiséget, amit három vagy akár nyolc évvel ezelőtt simán megcsináltam. Az edzéseken belül is kevesebbet teljesítek, és a helyzetem megkönnyítése érdekében heti nyolc edzést tartunk a korábbi tíz helyett.

Kilométerekben kifejezve mit is jelent a "kevesebb"? Milyen távolságokat ölel fel ez a kifejezés, és hogyan változtatja meg a perspektívánkat? A kevesebb nem csupán számadat, hanem egyfajta viszonyítási pont, ami a távolságok és a lehetőségek világában új értelmet nyer. Mennyire távolodunk el egymástól, amikor a kevesebb a mérce, és milyen jelentőséggel bír ez a mindennapi életünkben?

Nyolc évvel ezelőtt még átlagosan körülbelül 8 kilométert úsztam egy edzés alkalmával, és ebből napi két alkalmat is teljesítettem. Virth Balázzsal már egy ideje azon dolgoztunk, hogy felfedezzük, hol van az a határvonal, amit még el tudok viselni, és mi az, ami túl sok lenne. Szeptember óta úgy döntöttünk, hogy az öt kilométeres távot tekintjük a maximumunknak. Fizikailag és mentálisan is csak ennyit tudtam már kezelni.

A világbajnokságon mégiscsak a legnagyobb állóképességet igénylő versenyszámok mellett döntöttél. A 400 méteres gyorsúszás, a 200 méteres pillangó és a 400 méteres vegyes úszás mind önállóan is rendkívül megterhelő, nem is beszélve arról, hogy mindhárom számban egyszerre kell helytállnod a selejtezők és döntők során. Nem lett volna talán ésszerűbb és hatékonyabb, ha csak egyetlen számra koncentrálsz az utolsó megmérettetésed során?

Az érzelmek mélyen összefonódnak a pályafutásommal, és ha csupán egyetlen szám maradna a végén, az még inkább összeszorítaná a szívemet. Mindig is jobban éreztem magam, ha legalább két lehetőségem volt. A riói olimpián is hatalmas segítséget nyújtott, hogy a 400 gyorson már előre felkészítettem magam; így a testem tesztelhette, hogyan teljesít az előfutamban, majd a döntőben is. Ezen az úton járva igyekeztem elkerülni, hogy a fő számom legyen a bemutatkozásom csúcspontja. Csakúgy, mint a színház világában, ahol a főpróba a siker kulcsa; nélküle az első előadás könnyen kudarcba fulladhat.

A pályafutásod során elért eredmények, mint az olimpiai bronzérmed, valamint a világ- és Európa-bajnoki címeid fényében, melyik úszásodat tartod a legemlékezetesebbnek, a legnélkülözhetetlenebbnek?

Meg fogsz lepődni: körülbelül tízévesen egy olyan emlék maradt meg bennem, ami igazi fordulópontot jelentett az életemben.

Amikor annak tudata nélkül, hogy létezik sportpszichológus, életemben először használtam azt technikát, amit aztán pár évvel később megtanított nekem a sportpszichológusom.

Egy élénk emlék él bennem Hajdúszoboszlóról, ahol 100 méteren pillangóúszásban indultam. Ekkoriban volt egy favorit, akit mindenáron le akartam győzni, és végül sikerült is. A verseny előtti napokban szinte filmes jelenetekben pörgettem végig a fejemben a versenyt, elemzve, hogy mikor mit tegyek, és hogyan alakítsam az úszásomat. Meglepetésemre, teljesen ösztönösen használtam azt a technikát, amely az egész sportkarrierem során a segítségemre volt.

Valóban megleptél! Azt gondoltam, hogy a 2019-es kvangdzsui 200 méteres pillangóúszásod, a világbajnoki aranyérmed, vagy a riói olimpiai bronzérmes 800 méteres gyorsúszásod kerül majd szóba.

A riói 800 méteres gyorsúszás és a világbajnoki aranyérem párharca kiemelkedő jelentőséggel bír. Egy ideig számomra is kérdéses volt, hogy melyik érem a fontosabb, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján a riói bronzérem kezdett egyre inkább a figyelem középpontjába kerülni.

Miért a bronz, miért nem a világ tetejét jelző arany?

Valahogy most, Párizsban érintett meg igazán az, mennyire nagy dolog ott lenni egy olimpián.

Peking, London, Rió és Tokió – mindegyik város egy külön világ, tele saját hangulataival és élményeivel. Pekingben a történelem súlya érezhető a Nagy Fal és az ősi templomok között sétálva, ahol a múlt és a jelen egyesül. Londonban a szürke égbolt alatt éreztem a város vibráló energiáját, a múlt és a modernitás izgalmas keveredését. Rióban a színek és a zene magával ragadó ritmusában éreztem az élet ünneplését, a Copacabana homokján táncolva. Tokióban pedig a technológia és a hagyomány harmóniája varázsolt el, ahol a fények és a csendes templomok találkozása egyedi atmoszférát teremtett. Mindezekben a városokban nemcsak láttam, hanem éreztem is a kultúrák sokszínűségét, ami felejthetetlen élményekkel gazdagított.

Az első négy alkalommal szinte magától értetődőnek tűnt, hogy ott leszek. Az esemény nagyságát és jelentőségét bagatellizálva, csupán annyit mondtam magamnak: "oké, ez is csak egy verseny". Így zárkóztam be saját világomba, és kizárólag az úszásra figyeltem. Párizsban azonban valami megváltozott. Ez volt az első olimpiai élményem, ahol végre sikerült elengednem az eredményekkel kapcsolatos nyomást és a rájuk irányuló figyelmet. Itt kezdtem igazán megérteni, mit is jelent valójában az olimpia.

Persze, szívesen átfogalmazom! Íme egy egyedi változat: "És mi következik?"

Óriási népünnepély, dzsembori, ahol a sportolók és a közönség egyaránt együtt ünnepel. Valójában jó, hogy ezt eddig nem tapasztaltam meg, mert most először merültem el ennyire mélyen ebben az élményben. Az első négy alkalommal teljesen a versenyre tudtam fókuszálni, és semmi más nem vonzott. Se a megnyitó ceremónia, se a többi sportág izgalma, semmi sem érdekelt. Csak mi, én és az úszásaim, a víz és a cél.

És ez jó?

Számomra már az is hatalmas ajándék, hogy egyszer az életem során szabadon tekinthettem a világ felé, miközben az olimpiáimat négyszer teljes koncentrációval éltem át. 2016-ban ennek a különleges pillanatnak köszönhetően sikerült felállnom a dobogóra.