A Manchester United számára nem volt könnyű a helyzet, hiszen már a harmadik percben bekaptak egy gólt, így most az ötödik helyen találják magukat a tabellán.
A Premier League 17. fordulójának vasárnapi játéknapján a Bournemouth győzelmet aratott az Old Traffordon, míg a Chelsea pontokat veszített az Everton ellen.
A Premier League 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Bournemouth látogatott az Old Traffordra, hogy megpróbálja folytatni lenyűgöző teljesítményét a felsőház csapataival szemben. A magyar válogatott Kerkez Milos csapata korábban már összegyűjtött három pontot az Arsenal, a Manchester City és a Tottenham ellen, és most a gyengélkedő Manchester Unitedet is sikerült felülmúlnia.
A "vörös ördögök" ugyanis hiába veszélyeztettek többször az első félidőben, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. Ryan Christie szabadrúgása után a nyáron érkezett Dean Huijsen fejelt André Onana kapujába, így vendég előnnyel vonulhattak szünetre a felek.
A fordulás után azonban ismét zökkenő került a hazaiak gépezetébe, amikor Nusszair Mazraui egy tizenegyest harcolt ki Kerkezéknek. A labda mögé Justin Kluivert állt, aki a megszokott magabiztossággal váltotta gólra a büntetőt. Két perccel később pedig végleg padlóra kerültek a manchesteriek, hiszen Antoine Semenyo révén már háromgólos előnyre tett szert a Bournemouth.
Rúben Amorim csapata persze nem adta fel, de a megannyi helyzet közepette kis híján Kerkez is feliratkozott az eredményjelzőre. A későbbiekben több gól már nem esett, a "cseresznyések" pedig három ponttal gazdagodtak Manchesterben. (0-3)