Csak kevesen érdeklődnek Puzsér Juhász Pétert védő tüntetés iránt.


Vasárnap délután, némileg késlekedve, Puzsér Róbert szolidaritási demonstrációja elstartolt, ahol a Kossuth téren a tüntetők Juhász Péter mellett foglaltak állást. Eredetileg a publicista egy megbékélésmenetet tervezett erre az időpontra, de a helyzet drámai fordulatot vett, miután a héten az ügyészség házkutatást rendelt el Juhász Péter lakásán, aki a Szőlő utcai álhírbotrány egyik központi szereplője.

A demonstráción, amelyet a közösségi médiában hirdettek meg, tízezer ember jelezte részvételi szándékát, ám végül a Kossuth téren körülbelül háromezer fő gyűlt össze. A rendezvény hivatalos célja a "szabadság védelme" volt, ám a háttérben valójában egy olyan politikai figura legitimizálása zajlott, aki a Szőlő utcai pedofilvádakkal kapcsolatos álhírkampány kulcsszereplője volt.

A felszólalók között megtalálhatóak az ellenzéki tüntetésen oszlopos tagnak számító személyek, mint Hadházy Ákos, Juhász Péter, Nagy Bandó András, a jobb napokat látott író, Törley Katalin, a a Kutyapárt bukott politikusa. Emellett pedig a repertoárban szerepel több véleményvezér is, többek között Radics Péter, Tóth Jakab, Pankotai Lili, és persze Puzsér Róbert.

A férfi, akit valójában Lázok Jánosnak hívnak, korábban Juhász társaként szerepelt abban az ügyben, amelyben kitalált pedofil rémtettekről terjesztettek történeteket egy nem létező ózdi gyermekotthonról.

Az egyik felszólaló, Tóth Jakab, aki a véleményformálók között ismert figura, kifejtette, hogy Juhász Péter valójában csupán egy áldozat, és nem áll kapcsolatban a Szőlő utcai álhírbotránnyal.

Related posts