A Kádár-korszak idején a gyerekvállalás középpontba került, és társadalmi szempontból kiemelt jelentőséggel bírt. Az állam szemében a gyermekek nem csupán a családok jövőjét képviselték, hanem a nemzet jövőjének zálogát is. Ennek a politikai és társadalmi

Svégel Fanni: Ortutay Zsuzsa és a kádári népesedéspolitika című tanulmánya az ArchívNet internetes folyóirat 23. évfolyamának 2. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva teljes egészében olvasható.

Az 1967 és 1973 közötti időszak kulcsfontosságú fordulópontot jelentett a Kádár-korszak népesedéspolitikájának fejlődésében. Ekkor kerültek bevezetésre a Gyermekgondozási Segély (GYES) és az első hormonális fogamzásgátló tabletták, amelyek új irányt adtak a családpolitikának. Az MSZMP KB 1970-es nőhatározata, valamint az 1973-as népesedéspolitikai határozat jelentős változásokat idézett elő, eltávolodva a Rákosi-korszak mennyiségi népességpolitikai megközelítésétől és hangsúlyt fektetve a minőségre és a családok támogatására.

A korábbi emancipációs diskurzus, amely a nőket a férfiakkal azonos jogokkal rendelkező állampolgárokként helyezte a középpontba, helyét egy új narratívának adta át, amelyben az anyaság lett a norma. Az alábbi forrás egy eddig még nem publikált dokumentum, amely bemutatja ennek a diskurzusnak a dominálásához vezető utat, és feltárja a szocialista gyereknevelési elvek legfontosabb jellemzőit.

A forrás Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa főtitkára előadásának szövegét tartalmazza, amely az 1968. május 21-22-én, Székesfehérváron megrendezett népességtudományi konferencián hangzott el a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nagytermében.

Az Alba Regia napok rendezvénysorozatán zajló szakmai konferencián a nőtanács egyik kiemelkedő szakértője mellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) demográfusai, köztük Andorka Rudolf, Acsádi György és Dányi Dezső is részt vettek. Ortutay előadása számomra olyan fontos mérföldkőnek tűnik, amely világosan tükrözi az állami népesedéspolitika alakulását, és mint hivatalos "nőpolitika" lenyomata, meghatározza a nők szerepét a szocialista társadalom keretein belül.

A hatvanas évek végén egy új diskurzus kezdett kibontakozni, amely az anyaság szakmai szempontjainak fontosságát emelte ki, ezzel háttérbe szorítva a dolgozó nőkre fókuszáló beszédmódot a szocialista közbeszédből. Ez az irányvonal jelentős változásokat hozott, hiszen a női szerepek és identitások megértésében új megvilágításba helyezte az anyaságot, mint társadalmi és szakmai kihívást.

Az anyaság professzionalizációjának diskurzusa azonban nem előzmény nélküli: az anyaság tanulható hivatásként való ábrázolása a 19. század utolsó harmadáig nyúlik vissza, amikor kezdetét vette a modern gyermekvédelmi rendszer kialakulása.

Az 1901-es gyermekvédelmi törvénnyel létrejött állami gyermekmenhely hálózat, majd az első világháború alatt felállított védőnői hálózat mind a gyermekgondozás szakszerűsödése irányába mutattak. Az anyaság így diszkurzív szinten már nemcsak egy természettől adott, biológiai tulajdonságként, hanem egy tanulható és tanulandó feladatként jelent meg a 20. században.

A sztálinista rendszer pronatalista népesedéspolitikája kontinuitást mutat a két világháború közötti rezsimmel az anyaság erkölcsi megítélése szempontjából. A második világháború lezárását követően formálódó új rendszerben a pronatalizmus legitimációja változott meg: már nem a nemzetépítés, hanem a kommunista társadalom felépítése lebegett célként a politikai döntéshozók szeme előtt.