"Még mindig nem tudom megállni a sírást" – az életét egy igazi karácsonyi csoda mentette meg Tomikának, aki SMA-val küzd.
A budapesti Galó család élete, tavaly karácsonykor teljesen megváltozott. Végre összegyűlt a pénz SMA Tomika csodagyógyszerére.
Ahogyan azt korábbi cikkeinkben már említettük, tavaly karácsonykor végre valóra vált a csoda: összegyűlt az a jelentős összeg, amely SMA Tomika kezeléséhez szükséges. Ezen a különleges ünnepen a kisfiú életében először igazán átélhette a karácsony varázsát. A család tagjai félelem és izgalom nélkül készülhettek az ünnepre, Tomika pedig boldogan élvezhette az ízeket, hiszen ezúttal nem kellett leturmixolt ételt fogyasztania. Szülei lapunknak elárulták, hogy a kisfiú mit kívánt a Jézuskától, és ez a vágy még szebbé tette a karácsonyi élményt.
Tavaly ilyenkor hatalmas boldogsággal osztottuk meg a hírt, hogy végre véget ért a hosszú várakozás: összegyűlt a szükséges összeg a budapesti kisfiú, Tomika gyógykezelésére. Az egész ország összefogott érte, és a végső lökést egy ismeretlen jótevő adta meg a családnak. Tomika édesanyja, Anikó, könnyekkel a szemében idézte fel ezeket a megható pillanatokat lapunk számára.
Tomikának a mai napig ez az egyik legkedvesebb meséje. Éppen ezért gyakran kérlelte édesanyját, hogy folytassa a történetet, és mesélje el, mi következett ezután.
- mesélte könnyekkel a szemében Anikó.
A drága kezelésnek köszönhetően Tomika élete gyökeresen átalakult. A kisfiú hihetetlen ütemben fejlődött és erősödött. Idén már a karácsonyi díszek és a fenyőfa sem voltak biztonságban, mivel Tomika már magabiztosan használta a kerekesszékét, és felfedezte a környezetét.
- árulta el az édesanya.
Anikó titokban megosztotta velünk, hogy Tomika idén milyen különleges kívánsággal fordult a Jézuskához, amit a karácsonyfa alá álmodott.