Az amerikai légierő végrehajtotta a műveletet, amelynek során likvidálta az Iszlám Állam vezetőjét.


Precíziós légicsapásban megölte az amerikai légierő Abu Juszifot, az Iszlám Állam (korábbi ISIS) vezetőjét - írja az izraeli Jerusalem Post az USA közel-keleti parancsnokságára, a CENTCOM-ra hivatkozva. A csapásban egy meg nem nevezett másik dzsihadista is életét vesztette.

Az amerikai hadművelet a szíriai Deir ez-Zór térségében zajlott, amely a közelmúltban felerősödött, majd ismét lecsendesedett szír polgárháború kontextusában zajlik. Ebben az időszakban a terület többször is hatalomváltáson ment keresztül, érintve az amerikai támogatást élvező, kurd irányítású erőket, az Iszlám Államot, valamint a Nyugat-Szíriát felszabadító Tahrír as-Sám iszlamista szervezetet, amely már kapcsolatba lépett Washingtonnal is.

A CENTCOM közleménye szerint ez a légicsapás is a régió biztonságának megőrzésére irányuló elkötelezettségük része, célja pedig a terroristák által a civilek és katonai létesítmények ellen irányuló támadások megakadályozása. Emellett kiemelték, hogy a légicsapás olyan területen történt, amelyet korábban Bassár el-Aszad szír vezető hadserege és a visszavonuló orosz erők közösen ellenőriztek.

Michael Erik Kurilla, a CENTCOM főparancsnoka kifejtette, hogy az ISIS célja a 8000 korábbi harcosának kiszabadítása, akik jelenleg a kurd területeken található börtönökben töltik büntetésüket. A Jerusalem Post emlékeztet arra, hogy az amerikai erők nemrégiben 12 ISIS-tagot semlegesítettek Szíriában.

Related posts