Krasznahorkai László korábban kifejezte, hogy a Nobel-díj számára nem csupán elismerést jelent, hanem egyfajta terhet is, amely a művészi szabadságot befolyásolhatja. Véleménye szerint a díj sok szempontból torzíthatja a művészi folyamatot, hiszen a figye


2016-ban az (akkor amúgy éppen nem kormánypárti) Magyar Nemzet készített interjút Krasznahorkai Lászlóval, és az első kérdés-válasz rögtön ez volt:

"Évek óta Nádas Péter neve mellett emlegetik önt a Nobel-díjra esélyes magyar írók között. Idén azonban Bob Dylan nyerte el ezt a rangos elismerést. Hogyan befolyásolná az életét, mind a magánéletében, mind az alkotói pályáján egy ilyen díj? És mit gondol Dylan kitüntetéséről?"

A bizottság nagy bátorságára vall, hogy merték egy zenésznek adni ebben az évben a díjat. Persze Bob Dylannek mindenféle díj jogos: ő tényleg korszakalkotó művész. Remélem, a Nobel-díj után sorban kapja majd a hasonlókat az Órások Világszövetségétől kezdve a Meteorológusok Nagytanácsának ragyogó érmeiig - csak bírja el őket az a gyönge test. S hogy mit jelentene egy olyan díj, amelyből a maga nemében csak egyetlenegy van? Már az büszkeséggel tölt el, hogy azon a tízes, húszas, ki-tudja-hanyas listán fogadtak rám, amelyen egy Bob Dylan is szerepelt! Ahol egy Thomas Pynchon! Egy Ko Un! Azt hiszem, tényleg itt a végítélet, hogy ez megtörténhetett. Csak az hoz kissé zavarba, hogy mellettem még lehetett fogadni lovakra, futballra, sőt, ruletteredményekre is..."

Egy későbbi kérdésre így felel: "Mondhatnám, hogy az International Man Booker-díj gyökeresen megváltoztatta az életem. De valójában nem változott semmi. Örültem neki, és sokan mások is, de az élet továbbra is a megszokott medrében folyt. Kertész Nobel-díja vajon mit is hozott magával? Tette őt népszerűbbé? Többen olvasták a műveit? Megváltozott a magyar irodalmi élet megítélése róla? Nem igazán. Egyetlen dolog lett más: a fájdalma, hogy nem tudják itthon igazán értékelni, ami ő maga. Ha Kertész elnyerte a Nobel-díjat, akkor ez a díj már nem is tűnik olyan értékesnek, mondták sokan, és így is gondolták. Uramatyám."

Általánosságban az elismerésekről 2017-ben azt mondta a Literának: "A díjak jólesnek, vagy védenek, vagy adnak egy újabb esélyt a próbálkozásra, hogy olyan produkciókkal álljunk elő, amelyek méltók az olvasók figyelmére. Szeretik az aszteroidákat? Na, egy díj, az pont olyan. Mi vagyunk a Föld, és mintha egy aszteroida kurva messze elmenne tőlünk, és csak mi látnánk. Jólesik nézni, hú, az anyját, de gyönyörű, mondjuk, na, de hát még csak nem is érinti a Földet. Értik?"

Related posts