Mostanában miért tűnnek fel ezek a furcsa, termésszerű képződmények a növényeken?
Fákon élő különös lakók: mit tartogat számunkra a gubacsok titkos világa?
A Körös-Maros Nemzeti Park varázslatos erdőiben és végtelen mezőin sétálva különleges, termésszerű képződményekre lelhetünk, melyek cserjék, fák, s néha lágyszárú növények rügyein, virágain, levelein és hajtásain rejtőznek – olvasható a park hivatalos weboldalán.
Belsejüket megbontva azonban ott nem magokat, hanem rovarlárvákat találunk. Amire rábukkantunk, az nem más, mint a gubacs.
A gubacs egy különleges növényi szövetburjánzás, amelyet a növényekbe szúró rovarok okoznak, amikor petéiket a növény szöveteibe juttatják. E gubacsképződéshez nemcsak rovarok, hanem gombák, fonálférgek és atkák is hozzájárulhatnak, de a leglátványosabb gubacsokat a rovarok, különösen a gubacsdarazsak idézik elő. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a darazsak egyáltalán nem hasonlítanak a hagyományosan ismert sárga-fekete csíkos darázsokra; legtöbbjük apró, mindössze néhány milliméter hosszú, és viszonylag jellegtelen, hártyás szárnyakkal rendelkezik.
A növénybe bejuttatott petéből kikelő lárva egy különleges anyagot bocsát ki, amely serkenti a szövetburjánzást, így változatos méretű, formájú és megjelenésű gubacsok alakulnak ki. A lárva a gubacs közepén található "kamrában" fejlődik, és a körülötte lévő gubacsszövettel táplálkozik. Amikor a darázs kifejlődik, végül kirágja magát a gubacsból, majd szabadon elrepül.
A gubacsdarázslárvák néha nem kívánt vendégekre bukkannak, például olyan lepkékre vagy más rovarokra, amelyek bár nem képesek gubacsot alkotni, mégis örömmel helyezik el petéiket a már birtokolt "otthonukban". Hiába érkeznek tehát hívatlanul, sok esetben harmonikusan élnek együtt a főbérlővel, és nem zavarják egymás fejlődését. Azonban nem minden betolakodó ártalmatlan. Egyes fürkészdarázsfajok lárvái kifejezetten veszélyesek, hiszen növekedésük során képesek elpusztítani a "jogos tulajdonost". A gubacs kemény, védőburka és a rajta található különféle képletek, mint a kiemelkedések, bozontos szőrök és tüskék mind a lárva biztonságát szolgálják a külső fenyegetésekkel szemben.
Leggyakrabban tölgyfákon találkozhatunk gubacsokkal. Több mint kilencven gubacsképző darázsfaj kötődik tölgyfajokhoz. Eltérő gubacsaik okán e fajok jól megkülönböztethetőek. A legismertebb a kocsányos tölgyet látogató nagy magyar gubacsdarázs, de nem is a darázs ismert igazából, hanem gömbölyded, rücskös felületű, nagy méretű gubacsa, melyet a cserkészek, később az úttörők előszeretettel használtak nyakkendőik díszeként.
Réges-régen, Magyarország erdős vidékein az erdészek és erdőkerülők számára a gubacsgyűjtés nem csupán mellékkeresetet jelentett, hanem a mindennapi élet szerves részévé vált. A gubacsok gazdag tannin- és csersavtartalmuk miatt rendkívül sokoldalúan hasznosíthatók voltak: bőrök cserzéséhez, tinták előállításához és textíliák színezéséhez egyaránt felhasználták őket. Emellett a népi gyógyászatban is jelentős szerepet játszottak; a felvágott gubaccsal vérző sebeket kezeltek, segítve ezzel a gyógyulást és a fertőtlenítést. Az erdő kincse tehát nemcsak gazdasági értéket képviselt, hanem a népi hagyományokban is fontos gyógyító szerepet töltött be.
Kirándulásaink, barangolásaink során érdemes tehát a gubacsok színes, változatos világát is felfedezni - írja a Körös-Maros Nemzeti Park.
