A szatíra megírása igazi kihívás, hiszen a humor és a kritika egyensúlyozása nem mindig egyszerű feladat. A társadalmi jelenségeket, politikai eseményeket vagy akár mindennapi helyzeteket ironikus, szórakoztató formában kell tálalni, miközben mélyebb gond
A Juvenalistól származó idézet - Nehéz szatírát nem írni, latinul: Difficile est satiram non scribere - nem érvényes az Orbán-korszak mostani, lefelé ívelő szakaszára. A szatirikus látásmód ugyanis mindig felnagyít, torzít, így mutat rá egy jelenség hamis, erkölcstelen és nevetséges voltára. Moldova György úgy karikírozta a Kádár-korszak gyári tolvajlásait, hogy a Gumikutya és Gumimacska Trösztben egy kávéfőző papírjaival vitték ki a kapun a gyár mozdonyát. A portás úgy védekezett, nem köteles műszaki ellenőri feladatokat is elvégezni azért a nyomorult fizetésért. Ez vicces túlzás volt, nevettünk rajta.
Amikor először hallottam az országból minisztériumi engedéllyel kivitt Klimt-festmény történetét, megdöbbentem, hogy a valóságunk már-már a kádári szatírák felett áll. Mindeddig azt hittük, Magyarországon nincsenek a világhírű osztrák mester, Klimt által alkotott művek. Most már egyértelmű, hogy valóban nincsenek – köszönhetően a Lázár János irányítása alatt működő minisztériumnak. Beérkezett hozzájuk egy kérelem, amelyben egy ismeretlen festő által készített, ötvenezer forintot érő festmény külföldre vitelét kérték. A kérelemhez mellékelt fényképen pedig nem volt felfedezhető a Klimt hagyatékának jelzése. A hatóság azonnal kiadta a kiviteli engedélyt, mint "örökségvédelmi értékkel nem bíró műtárgyra". Így a festményt gond nélkül kivitték, és hat milliárd forintnak megfelelő áron kezdték el árusítani.
A kép Gustav Klimt Afrikai herceg című alkotása volt, több művészettörténeti könyvben szerepel róla fotó, de tulajdonosát, helyét nem ismerték, ahogy mondani szokták: "lappangott". Mégpedig itt, Magyarországon. Egészen addig, amíg Lázár minisztériumának "szakértői" ki nem engedték az országból egy homályos fotó alapján, arra sem érdemesítve, hogy bekérjék az eredeti festményt, és szabad szemmel győződjenek meg értéktelenségéről. Lázár azzal vigasztalta a felháborodott közvéleményt, hogy "vissza lehet vásárolni". Persze, milliárdokért.
Gyanítom, hogy Lázár nem a saját minisztériumi "szakértőivel" vizsgáltatja a híres festménygyűjteményének darabjait, akik a cinizmus és a hozzá nem értés terén messze túlszárnyalják a Moldova-szatírában szereplő Gumikutya és Gumimacska Tröszt portásának színvonalát.
Alig tértem magamhoz a Klimt-festmény körüli minisztériumi akciók által kiváltott sokkból, amikor szembesültem a hírekkel: Hoppál Péter boldogan számolt be arról, hogy a "teljesen felszabadított Karabahban" remekül érezte magát. Kifejtette, hogy a most már független azeri területen magyar támogatással tervezik egy új város felépítését. Hoppál képviselő úr úgy véli, hogy a térség 1993 és 2020 között örmény megszállás alatt állt, míg az azeriek hősiesen harcoltak, hogy visszaszerezzék ezt az ősi földet. Azonban az igazság az, hogy ezen a területen már kétezer éve élnek örmények, akiket az azeri erők az elmúlt évtizedekben súlyosan üldöztek, sok esetben brutálisan megölve őket. Körülbelül 120 ezer örményt űztek el otthonából. Ezt a gyászos történetet ünnepli most Hoppál Péter ilyen lelkesen.
Akopjan Nikogosz, az Országgyűlés örmény szószólója azzal válaszolt Hoppál nyilatkozatára, hogy "az alapvető tényeket semmibe vevő, arcpirítóan hazug" szövegével mérhetetlenül megsértette a magyarországi örményeket. Igaz, országunkban szép számmal élnek örmény ősökkel rendelkező emberek, habár a nyelvet már kevesen beszélük közülük. Az aradi vértanúk között is volt kettő: Lázár Vilmos és Kiss Ernő. Ami Hegyi-Karabahban történt, a parlamenti örmény szószóló szerint "egy szélsőséges, etnicista ideológiára épülő etnikai tisztogatás, amely nemcsak az évezredek óta ott élő népre korlátozódik, hanem ennek a népnek, a karabahi örményeknek az emlékét is ki akarja pusztítani." Igaz.
Hoppál válaszában elismerte, hogy posztja "némileg egyoldalúnak tűnhetett", de hangsúlyozta, hogy ez nem befolyásolja azt a tényt, miszerint a magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz a közel-keleti emberek támogatásáért. Hoppál szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy "Magyarország és Örményország 2022-ben újból helyreállította diplomáciai kapcsolatait."
De miért is szakadtak meg ezek a diplomáciai kapcsolatok? Azért, mert a magyar kormány 2012-ben kiadta Azerbajdzsánnak Ramil Safarovot, aki 2004 februárjában megölte katonatársát, az örmény Gurgen Magarjant. Ezt követően hazai és külföldi tényfeltáró újságírók felderítették, hogy komoly azeri pénzküldemény érkezett egy budapesti bankba,. A kormány cáfolt minden kapcsolatot a kiadatás és a pénzutalás között.
A történteknek különös fényt ad a magyar kormány hangzatos keresztény értékek melletti elköteleződése, amelyet állítása szerint a külkapcsolataiban is érvényesít. Vajon nem tudták, hogy Örményország már a harmadik században államvallássá nyilvánította a kereszténységet, így az első ország lett a világon ebben a tekintetben? Amikor a keresztény Magarjan gyilkosát szabadon engedték, nem gondoltak arra, hogy ez milyen üzenetet hordoz? Hoppál, aki büszkén hirdeti református hitét, és aki 1995 és 2010 között a Pécsi Református Kollégium tanára, majd igazgatója volt, nem emlékezett a meggyilkolt örmény keresztényekre, amikor Karabah ősi örmény földjén ünnepelte a megszállókat? Csak tudatlanság vagy cinizmus állhat a háttérben – más magyarázat nem igazán kínálkozik.
És ráadásul a miniszterelnök legidősebb lánya és férje is elhagyják a drága magyar földet. Ráhel azért, hogy az Egyesült Államokban szerzendő tudásával gyarapítsa hazáját - ki kételkedne ebben? Férje, dr. Tiborcz István megy vele, hogy ne szakadjon szét a család. Igen, dr. Tiborcz, hiszen 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen kapott egy jogi diplomát. Egyes évfolyamtársai ugyan azt állítják, először a diplomaosztón találkoztak vele, de azokban az években, tudjuk jól, sok dolga volt az Eliosszal.
Dr. Tiborcz, aki a tőkealapok világának mélyebb rétegeibe bepillantást nyújtó szakember, sokak szerint Magyarország harmadik leggazdagabb embere. Nem meglepő tehát, hogy a Financial Times is felfigyelt rá, és interjút készített vele. Az üzletember nyíltan kifejtette, hogy a politikai élet nem érdekli, és hangsúlyozta, hogy miniszterelnök apósának sincs köze az általa elért üzleti sikerekhez. Ugyanakkor, némiképp ellentmondva korábbi kijelentésének, elárulta, hogy egyáltalán nem aggódik a jövő évi kormányváltás miatt Magyarországon. Lengyelországban, Romániában, Szerbiában már vannak befektetései, és amerikai üzleti lehetőségeket is mérlegel.
Hát ezért nehéz, szinte lehetetlen a magyar közéletről karikatúrát írni. Elég, ha figyeljük az úgynevezett valóságot.
A szerző nyelvtudósként tevékenykedik.
