Természetesen! Íme egy egyedi változata a "Nekrológ helyett II." című témának: --- ### Emlékek szőtte szavak Amikor a csend beszél, és a szívünk mélyén megmaradt emlékek felidézik a múltat, úgy érezzük, hogy nem csupán búcsúzunk, hanem egy új fejezetet
A népnemzeti irányzat alkonyának kérdése nem csupán történelmi vagy politikai szempontból érdekes, hanem kulturális, társadalmi és pszichológiai dimenziókat is magában foglal. Az irányzat virágzása és későbbi hanyatlása mögött komplex okok állnak, amelyek tükrözik a társadalom változásait és a kollektív tudat alakulását. A népnemzeti eszme, amely egykor a nemzeti identitás és összetartozás erősítőjeként szolgált, mára sok esetben elhomályosult, és új kihívásokkal néz szembe. Az identitáskeresés, a globalizáció hatásai, valamint a társadalmi feszültségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a népnemzeti eszme újraértelmezésre szorul. Azok az értékek, amelyek egykor a közösség összekapcsolásának alapját képezték, ma már sokszor megkérdőjeleződnek, és helyüket új ideológiák foglalják el. A népnemzeti irányzat alkonyának szimbolikus jelentősége abban rejlik, hogy rávilágít arra a folyamatos küzdelemre, amely a hagyomány és a modernitás között zajlik. Míg a múlt értékei fontosak és tiszteletben tartandók, a jövő kihívásai új perspektívákat és megoldásokat követelnek tőlünk. Az irányzat hanyatlása nem csupán a múlttal való szembenézést igényli, hanem egy olyan új narratíva kidolgozását is, amely összhangban áll a jelenkor elvárásaival. Összességében a népnemzeti irányzat alkonyának vizsgálata lehetőséget ad arra, hogy mélyebb megértést nyerjünk nemcsak a nemzeti identitás formálódásáról, hanem a társadalmi dinamika folyamatairól is. A jövő felé vezető úton fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a múlt tisztelete és a jövő kihívásainak való megfelelés között, hiszen csak így érhetjük el a közösség igazi egységét és fejlődését.
A jobb- és baloldali népnemzeti szavazói közeget egyidejűleg egységesíteni szándékozó - nagy reményekkel induló - népi formáció fénykorában is csak 2 százalékot ért el a biztos pártválasztók körében egy (a pártvezetés számára térítésmentesen készített) hiteles, nagymintás belső mérés tanúsága szerint. Amely bázis tulajdonképpen kedvező alapot képezhetett volna a pártversenyben való megkapaszkodásra csakúgy, mint az 5 százalékos parlamenti küszöb 2014 tavaszi átlépésére, amennyiben a szintén félperiférikus Latin-Amerikában és a hazánkhoz hasonló krízistől sújtott Mediterráneumban akkortájt rendre taroló nemzeti baloldal (például Syriza, PODEMOS, Engedetlen Franciaország) konkurenciájától egyként rettegő liberális, valamint kormánypárti versenytársak (aknák sorának telepítésével és mézesmadzag-politika alkalmazásával) nem gondoskodtak volna idejében az irányzat marginalizálásáról. A szebb sorsra érdemes formáció tehát mindent egybevetve jelentéktelen súllyal bírt rövid fennállása alatt, viszont felbomlása és működésének tartós hiánya máig ható közéleti következményeket vont maga után. Hiszen megszűntével a valós alternatíva megképződésének legalább elvi síkon létező eshetősége szállt sírba (amit betetőzött a Schiffer András utáni LMP neoliberális fordulata).
A rendszerváltás utáni időszakban az a lehetőség, hogy az örökké vesztesnek érzett, társadalmi többséghez tartozó kádári kisember – aki nap mint nap a háztáji világának szűk keretei között él, vagy a hosszú évek alatt összegyűjtött, esetlegesen összetákolt nyaralójába húzódik vissza – emelt fővel, kiszolgáltatottságtól mentesen élhessen, gyakorlatilag eltűnt. A 21. század individualista szelleme közepette az a régi, megbecsült státusz, amely egykor lehetővé tette számukra, hogy néha még a játéktérbe is belépjenek, már csak egy távoli emléknek tűnik. Az egzisztenciális félelmek folytán elitista módon leértékelt közeg egyértelmű veszteséggé vált a privatizáció, piacosítás és nyugatosítás során. Azok az emberek, akik hajdanában a hátsó garázsban, a napi dupla műszakok után, fáradhatatlanul dolgoztak egy helyi melléküzemágban, hogy a szobabútor árát félretegyék, mára a gigantikus államadósság kialakulásának felelőseivé váltak, miközben a tékozlásuk miatt stigmatizálták őket. Ebből a megkülönböztetésből fakadó trauma gyengítette addigi identitásukat, amely a munkateljesítményükre épült. A '56-os forradalom leverése után kialakult kádárista főparancs – amely a rendszerváltás után is érvényben maradt – szintén hozzájárult ahhoz, hogy a közeg továbbra is csak saját magával foglalkozzon, elfordulva másoktól és a körülményektől. A legfontosabb szabály az lett, hogy a saját biztonságodra ügyelj, ne engedd meg, hogy bármi is ártson neked, mert a hatalom mindig ellened van. A társadalmi kötelékek fokozatos szétesése és a közöny uralkodóvá válása így nem csupán egyéni sorsokat, hanem egy egész generáció identitását formálta át radikálisan.
E fenti - a rendszerváltást megmételyező domináns - társadalmi alapállás a '90-es években végbe ment általános deklasszálódása és megbélyegzettsége kollektív tudatában frusztrálttá, radikalizálttá, bizalmatlanná tette az érintett rétegek csaknem mindegyikét, amely mentalitás-torzulásnak kizárólagosan a szélsőjobb lett haszonélvezője a 2010 áprilisa utáni másfél évtizedben. A Szociális Unió számukra - a vágyaikban alapvetően mindig is Nyugatra tekintő kádárista kisembereknek - kínált (volna) megkapaszkodási lehetőséget, a puszta túlélésen túlmutató pozitív életkilátást (a politikai paletta bármely térfeléről származzanak is).
Az uniós csatlakozás után leginkább az ő gyermekeik kényszerültek elhagyni az országot, mivel itthon nem találtak megfelelő munkalehetőségeket. Számottevő örökség nélkül a leszármazottaik gyakran kénytelenek voltak megfizethetetlen albérletekbe költözni, vagy uzsoraszerű devizahiteleket felvenni, hogy legalább egy kicsit javítsanak a tradicionálisan szűkös lakhatási körülményeiken. Emellett a több évtizedes túlmunka következtében sok szülő korán rokkantosításra kényszerült. A rendszerváltás utáni elit folyamatosan kiöregedett és eltűnt, így a társadalom peremén álló emberek egyre inkább elhanyagoltak lettek, míg a parlamenti padsorokat a különböző érdekcsoportok foglalták el. A magyar pártpolitika, amely egyre inkább a belföldi oligarchák és külföldi hatalmak kegyeit kereste, egyre kevésbé figyelt a középrétegek igényeire, akiket sokan csak mint "balekokat" kezeltek. A Szociális Unió célja az volt, hogy ezt a közösséget képviselje, de a politikai elit frakciói, médiumai és érdekkörei gyorsan összefogtak, hogy megakadályozzák ennek megvalósulását.
Pár szóban mindenképp érdemes megemlékeznünk az elmúlt másfél évtizedben sajnos némiképp megfogyatkozott lelkes alapítói kör tagjairól, akikről - életművükkel együtt - napjainkra méltatlanul megfeledkezett a történetileg hálásnak ritkán bizonyuló utókor kollektív emlékezete. A pártszervezésben élenjárók sorából kiemelendő az államszocialista fordulatot követően hazánkban elsőként kibontakozó országos civil mozgalmat (a Dialóg Békecsoportot) a pécsi egyetemen '82 novemberétől nagy elánnal szervező Bilecz Endre, akit az akkortájt ugyanott kari KISZ-titkárként egzisztáló Gyurcsány Ferenc távolított el emiatt az intézményben betöltött oktatói státuszából. Évekre rá a népnemzeti politológust a vonatkozó legendárium szerint a Lakitelekről távolmaradó Antall József maga helyett küldte le a népi írók meghirdette rendezvényre '87 szeptemberében, hogy utóbb referáljon számára az ott történtekről.
A szellemi kör jelentős alakja volt a Szili Katalin képességeit gyakran éles kritikával illető Kovács Kikova László, aki sajnos már nincs közöttünk. Ő a reformer folyóiratok, mint az Eszmélet, a Valóság és a Társadalmi Szemle rendszeres szerzőjeként vált ismertté, különösen a munkástanácsok, a munkás önigazgatás és a munkahelyi demokrácia területén végzett alapos kutatásai révén. Az alapító összejövetelen és az azt követő egyeztetéseken gyakran jelen volt, habár formálisan nem csatlakozott a demokratikus fórumhoz. Ide tartozik Galló Béla szociológus, aki aláírta a lakiteleki alapító nyilatkozatot, valamint Géczi József Alajos, a reformkörökben nagy tiszteletnek örvendő figura, aki két éve hunyt el. Szili Katalin mellett a Szociális Unió elnökhelyetteseként Szabó Lajos Mátyás is a formáció egyik meghatározó arca lett, aki a XVI. kerület polgármestereként (1998-2006) bátran kiállt a helyi szocialista pártpénztárnokkal szemben. Szabó Lajos Mátyás azon kevesek közé tartozik, akik a rendszerváltás előtt aktív kapcsolatokat ápoltak a Szolidaritás Szakszervezettel. Több alkalommal tárgyalt Lech Walesával, a későbbi lengyel elnökkel, aki akkoriban az érdekképviselet "árnyékkormányát" vezette. Emellett ő volt az ELTE Tudományos Szocializmus Tanszék egykori vezetője, így a hazai politológia oktatásának egyik megalapozójaként is jegyzik. Nem elhanyagolható figura Székely Attila Kocsárd sem, aki több mint egy évtizede az Egyesült Államokban, Wisconsin államban él. Jogászként a Bibó Szakkollégium egyik alapítója volt, ahol a '80-as években a KISZ ellenében egy alternatív elit képzésére törekedtek a rendszerkritikus szellemi élet különböző irányzataival együttműködve. Az intézmény emlékezetpolitikáját azonban napjainkban a Kéri László nevével fémjelzett liberális csoport próbálja kisajátítani. A legenda szerint Székely Attila Kocsárd intézte a Fidesz pártbejegyzését a bíróság előtt, és kapcsolatain keresztül segítette hozzá Áder Jánost, a későbbi államfőt, első állásához a Fővárosi Tanácsnál a nyolcvanas évek második felében. Mindez azonban később nem maradt viszonzatlan, hiszen hatalmi pozícióba kerülve egykori tanítványai többször is állásvesztéssel és hosszú távú egzisztenciális nehézségekkel "hálálták meg" Székely segítőkészségét.
A Szociális Uniót szervező körhöz később szakértőként csatlakozott Őszi István, az Antall-kabinet volt belgrádi nagykövete; Kollarik István, a kései Kádár-kor volt pénzügyminiszter-helyettese, valamint a fentebb említett Antalóczy Attila ex-képviselő. A pártelnökség tagjai sorából kiemelendő Rubitsek Sándor, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) volt elnöke és Déri Viktor egykori bankvezető.
Ezek a "sűrű szövetű" életutak hiánypótló szerepet játszanak, hiszen hitelesítik ezt a töredékpártot, amely egyfajta szellemi aranyfedezetként működik. Ez a párt rendkívül értékes erkölcsi és intellektuális tartalékkal rendelkezik, amelyet még Szili Katalin gyengeségei és opportunista fordulatai sem képesek elértékteleníteni, hiszen ezek csupán egy silány ötvözetet alkotnak.
A gyorsan múló idő előrehaladtával egyre inkább megjelentek az aggasztó, de kezdetben alig észlelhető vészjelek. Az elnökasszony titkárságán különösen feltűnő volt, hogy fontos hivatalos megkeresések gyakran elvesztek. Például Krausz Tamás, a neves globalizációkritikus gondolkodó, többszöri hívása ellenére sem kapott időpontot, míg TGM, aki a tévénézőktől bocsánatot kért a rendszerváltás kimenetele miatt, szintén nem tudott eljutni a házelnökhöz az antiglobalista pártja együttműködési ajánlatával. Különös módon, a KDNP politikusai egyre gyakrabban keresték fel a titkárságot, és a szeretetteljes környezetben az egykori nagy tekintélyű ex-házelnök egyre kevésbé volt hajlandó kormánykritikus megnyilvánulásokra a sajtóban. Így fokozatosan elkezdődött a távolodása saját pártja főbb alakjaitól. Szili, aki korábban az MSZP-ben a párttársai (mint Toller László, Puch László vagy Baja Ferenc) mögött állt, most hirtelen úgy érezte, hiányzik a felettes énje, és úgy tűnik, hogy Semjén Zsoltban vélte felfedezni azt a vezérlőcsillagot, amely irányt mutathat számára az útvesztőben.
Számottevően árnyalja a fenti helyzetképet, hogy a formáció megalakulása személyi féltékenységek és politikai tévedések folytán eleve féloldalasra sikerült. Hiszen a magát pártpénztárnoknak kinevező egyik vezetőségi tag, akiről utóbb napvilágot látott híradások tanúsága szerint egy sohase létező sivatagi víztisztító berendezés után benyújtott gigantikus áfa-visszaigénylés realizálása okán külön csalástípust nevezett el akkortájt az APEH-központ, ambícióitól vezérelve szabotálta az akkortájt komoly tagsággal bíró MSZP-s Társadalompolitikai Tagozat kollektív csatlakozását a Szociális Unióhoz. A pártelnök felszólítására a mindvégig szűkös pártkasszával való elszámolásra hajlandóságot kevéssé mutató, a pártból az alakulás utáni évben kizárt, eredetileg a kecskeméti KISZ-ből szalajtott börtönviselt pénztárnok csongrádi malomipari "vállalkozóként" vonult nyugdíjba néhány éve.
A szervezetfejlesztési problémákat tovább súlyosbította az LMP vezetősége 2009-es döntése, amely az önálló indulás mellett tette le a voksát. E döntés különösen érdekes volt, hiszen a két politikai formáció éppen tárgyalásokat folytatott egymással, és mindezt Miszlivetz Ferenc szociológus professzor belvárosi, nagypolgári lakásában tették. A TPT és az LMP külön utakon való elindulásának bejelentésével a rendszerkritikai alternatíva megteremtésére irányuló lehetőség már el is dőlt. Azonban még hátra volt az irányzat hosszú, küzdelmes és végül elkerülhetetlen haláltusája.
Szili Katalin pályafutása a pécsi diplomáját követően vette kezdetét, amikor is a baranyai közigazgatásban egyre magasabb pozíciókba emelkedett, egészen a gyámügyi osztályvezetői szintig, egészen a rendszerváltásig. Barcsról nézve nem volt elhanyagolható a politikai mobilitás, amelyet az állampárt keretein belül tapasztalhattunk. Az évek során Szili Katalinnak nemcsak karrierje, hanem a róla alkotott képe is sok vitát generált: a liberálisok például gúnyosan „szoknyás Pozsgay”-nak nevezték, noha tehetsége messze elmaradt a néhai államminiszterétől. Fontos kiemelni, hogy Szili Katalin soha nem volt érintett korrupciós ügyletekben. Bár a közéleti pletykák között időnként felmerültek vádak, ő mindig tiszta maradt a törvényesség keretein belül. Ennek megfelelően meglepő határozottsággal reagált, amikor a 2010-es kampány során Fidelitas-aktivisták Nokia-dobozokat hajigálva próbálták megzavarni a pártrendezvényeit.
Tény, hogy Szili Katalin, aki jelenleg a félautoriter kormányfő hűséges támogatójaként a közélet színpadán szerepel, már pártelnöki időszakában sem volt éppen a jellemszilárdságáról híres a belső körökben. Szava gyakran nem volt több formalitásnál, hiszen könnyedén megszegte az ígéreteit, és mindig az aktuálisan legfrissebb konzultációja alapján formálta meg véleményét, amelyet éppen a legutóbbi beszélgetése során hallott.
A szöveg egyedi átfogalmazása: Övéi önzetlen munkáját és a mozgalma számára jelképes áron nyújtott támogatásokat mindig is kevésnek tartotta, függetlenül a mögötte álló, egzisztenciális kockázatokat vállaló hívek számától. A házelnöki tisztségéről való lemondása után is, mint egy örökös nemzeti főméltóság, természetesnek vette a körülötte kialakuló udvartartást: hivatali luxusautók, váltakozó sofőrök, fényűző parlamenti irodák titkárnői, jelentős költségtérítések, tágas budai szolgálati lakások, egzotikus utazások és több forrásból érkező jövedelmek jellemezték mindennapjait. Soha nem zavarta, hogy politikailag közel álló emberek egzisztenciája, mellette való kiállásuk következtében, egyik pillanatról a másikra összeomlott. Pedig az évek során sokaknak kellett ezzel szembenézniük a közvetlen környezetében. Voltak, akik társadalomkutatóként veszítették el intézeti állásukat, másokat a Nagy Imre Emlékház éléről kényszerítettek távozásra. Sokan a házelnöki lemondása után szembesültek az állásuk elvesztésével a Tisztelt Ház apparátusában. Ezen kívül hallani lehetett egy kelet-magyarországi kórházigazgatóról, aki képviselő-jelöltséget vállalt, és emiatt helyi kormánypárti politikai szereplők fenyegetéseit szenvedte el. Másokat a Szociális Unió melletti elköteleződésük miatt Észak-Amerikába űztek a folyamatos állásvesztések. Ráadásul érkeztek hírek a pártjának kisebb támogatást nyújtó kisvállalkozásokat érintő váratlan adóellenőrzésekről is. Szili Katalin soha nem érzett felelősséget irántuk.
Érdemes visszatekinteni arra a küzdelemre, amely a szocialisták Szili Katalin vezette szárnyának aktivizálódásával vette kezdetét, miután az államfőválasztás kudarca után a neoliberális középbal kormányzattal kellett szembenézniük. A Kapolyi László vezette MSZDP, amely a Szocialista Internacionálé tagja volt, 2006 őszén, a Gyurcsány-ellenes megmozdulások után felajánlotta Szili számára, hogy alakítson önálló frakciót. Azonban a pártalapításra váratlanul késlekedés következett be, ami érthetetlenül alakult. Ekkoriban a System Consulting váratlan csődje is hozzájárult ahhoz, hogy az MSZDP-t irányító milliárdos nagyvállalkozó földönfutóvá váljon. Eközben a MÁV Biztosító elnökének, Kiss Bálintnak, szintén egy drámai vagyonvesztésen kellett átesnie, amely a múlt század ötvenes éveinek rekvirálásait idézte. Közös pontként a két nagyvállalkozóban a Szili Katalin iránti szimpátia jelent meg. Gyurcsány Ferenc, aki a titkosszolgálati eszközöket sem habozott felhasználni, minden potenciális konkurensét távol tartotta a neoliberális irányvonala mellől a baloldalon. Keringtek híresztelések arról is, hogy Szili Katalint sarokba szorította, ám ezek a módszerek nem bizonyíthatók. Az eredmény viszont egyértelmű: a házelnök fokozatosan, jelentősebb ellenállás nélkül, az MSZP peremére került.
A napjainkra tusványosi nyilatkozatai tükrében Torgyán doktorra emlékeztető bohócpolitikussá vált – egykoron széles körben tiszteletnek örvendő – kétciklusos házelnök legutóbbi, kormánypárti YouTube-csatornán sugárzott nagyinterjújában, rezzenéstelen arccal fejtette ki, hogy stílusa miatt nagyra tartja Bayer Zsolt publicistát, és tisztelettel adózik Kövér László házelnöki tevékenysége előtt. A PTE kuratóriumi tagjaként és a Miniszterelnökség főtanácsadójaként, havi többmilliós nettó jövedelemmel rendelkező közszereplő (aki a Horn-kormány államtitkáraként az euroatlanti integráció sikeréért dolgozott) olyan autonómiaprogramok kidolgozásáért felel, amelyek hivatalos külpolitikai célkitűzés keretein belül nem állhatnak meg, különösen a szlovák, szerb, román és cseh nacionalistákkal már évtizedek óta együttműködő Orbán-kormány alatt. Vattapozícióként azonban bőven megteszi számára.
Az egykor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMMKF) és a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsát (NFFT) házelnökként létrehozó politikus, Szili Katalin, napjainkban különösen értékes szereplője a magyar politikai tájnak. A magyarellenes nacionalistákkal a közel- és távolabbi külföldön kapcsolatokat építő kormánypárt számára Szili múltbéli tapasztalata és elismertsége révén olyan eszközzé válhat, amely képes mérsékelni a kisebbségi magyar vezetők esetleges fokozódó ellenérzéseit. A busás pályázati támogatások ígéretével ugyanis már nem tudják őket lojalitásra bírni, így szükség van Szili politikai tőkéjére. Emellett a határon túli történeti egyházakkal való kapcsolattartásban is könnyedén megtalálja a közös hangot a katolikus volt házelnök, aki korábban az MSZP vallási tagozatának vezetője volt. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy Orbán Viktor számára, Csurka István és Pozsgay Imre eltávozását követően, nem volt nehéz megszerezni a legutolsó népnemzeti nagyvadat – hiszen nem is kellett túl sok energiát fektetnie ebbe, és a költségek sem okoztak gondot.
A Szociális Unió, amely kezdetben ígéretes kilátásokat vetített, csupán másfél-két év elteltével felhagyott minden lényeges tevékenységgel. Ez a döntés különösen érthető az ex-házelnök kormánypárti fordulata tükrében. Szili Katalin, aki 2013-ban a környezetvédelmi bizottság elnökeként tűnt fel, majd a 2014-es választások után főtanácsadói posztot kapott, a nyílt árulásával elveszítette a bizalmat saját hívei körében. Az utóbbi időben egyre kevesebb kapcsolatot ápol a régi ismerősökkel; életét a Kárpát-medence egyre inkább elnéptelenedő falvaiban végzett céltalan látogatások töltik ki. Mindig is vonzotta a különféle, pótcselekvések széles spektrumát felölelő reprezentatív feladatok. Jelenlegi pozíciójában talán végre úgy érezheti, hogy rátalált a hivatására.
Szili Katalin számára soha nem bocsátották meg a saját táborából, hogy 2014 tavaszát követően elfogadta a kormányzati felkérést, ezzel pedig utólagosan is igazolta az MSZP-n belüli liberálisok korábbi vádját. E szerint a szocialista frakció népnemzeti irányzata a Fidesz trójai falovaként működik a baloldali politikai táboron belül. Az ex-házelnök önfeladása különösen súlyos következményekkel járt, hiszen nem csupán saját becsületét adta fel, hanem volt támogatói közös hitelét is aláásta.
A Szociális Unióról valahai szervezéséről mára láthatóan megfeledkező volt házelnök a KDNP-be való belépésekor pusztán annyival magyarázta sokak számára meglepő tettét, hogy "hazatalált".
