Orbán Viktor álláspontja az euró bevezetésével és a szuverenitás kérdésével kapcsolatban számos vitát generált. A miniszterelnök gyakran hangoztatja, hogy az euró bevezetése veszélyeztetheti Magyarország gazdasági függetlenségét. Ezzel párhuzamosan azonba

Jelenlegi állapotában, ahogy Lámfalussy Sándor is rámutatott, az euró inkább a már erős és versenyképes gazdaságokat részesíti előnyben, míg a felzárkózó gazdaságok számára nem nyújt kellő támogatást a fejlődéshez - emelte ki a miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bank által rendezett hétfői konferencián. Az eseményen a világhírű magyar közgazdász, Lámfalussy Sándor előtt tisztelegtek, aki tíz éve hunyt el. Orbán a közgazdász figyelmeztetését is megosztotta: „Vigyázzatok, ha a gazdaságotok nincs felkészülve a csatlakozásra, a csatlakozás meg fog ölni benneteket.” E tanácsot mi komolyan vettük - tette hozzá a miniszterelnök.

A negyedszázados közös valuta története valóban nem egyenes ívű, és sok szempontból nem hozta meg a várt eredményeket. Azonban csak részben igaz az a kijelentés, hogy csupán a stabil gazdaságok előnyeit szolgálja, míg a fejlett országok gazdaságát "megfojtja". Tény, hogy a német gazdaság számára, a jelentős exporttevékenysége révén, a márka elhagyása előnyös volt, hiszen így elkerülhette a saját valutájának felértékelődéséből adódó hátrányokat. Viszont azt is fontos megjegyezni, hogy a válságos időszakokban az euró valódi menedéket nyújtott a gyengébb gazdaságoknak. Például a 2008-2010-es pénzügyi válság idején Görögország helyzete drámaian megváltozott volna, ha saját drachmájával kellett volna szembenéznie a nehézségekkel: a valuta akár ötven százalékos leértékelődése is reális veszélyt jelentett volna, ami nem csupán a jövedelmeket és megtakarításokat, hanem az ország teljes nemzeti vagyonát is súlyosan érintette volna. Az euró felvételének feltételei tehát sok esetben elméletiek maradnak, és a követelmények alól való kibújás – mint ahogyan azt Görögország példája is mutatja – belső feszültségeket generálhat az árfolyamban. Ennél fogva sokan kétségbe vonják Magyarország felkészültségét az euró bevezetésére.

Ez azonban nem védi meg Orbán álláspontját, mert a forinthoz ragaszkodás most már öncél, az egyre súlyosabban leszakadó hazai gazdaság minimálisra zsugorodott növekedési képességének megtartásáé. Ahogyan nemrégiben írtuk, "a nominális termelékenységnövekedés 2011 és 2021 között Csehországban 7,8 százalék volt, a lengyeleknél 10, a románoknál kis híján dupla ennyi, a balti országokban 14 százalék körüli. A magyar átlagindex viszont mínusz 2,7 százalék. A forint az euróval szemben 52 százalékot romlott, a lej ennek kevesebb, mint felét. A zloty egyenlege zérus, a cseh korona viszont negyedével még erősödött is. A 2010 utáni szűk másfél évtized adatai (kerekítve, korona: +4, zloty: -10, lej: -15, forint: -40 százalék) a napnál világosabban megmutatják, hogy a magyar gazdaság elmúlt évekbeli növekedését lényegében a forint értékvesztése állította elő." Amikor tehát nagyjából tíz éve Orbán leszámolt az addig se túl meggyőzően mondogatott modernizációs céllal és végleg az alacsony hatékonyságú összeszerelő-gazdaság felé fordította az ország hajóját, a forint megtartása teljesen érthető, ma pedig már szinte az utolsó mentsvár. A fenti adatokból az is következik, egyenesen valótlan állítás a felzárkózó, sőt, az út elején járó országokról, hogy euró birtokában megoldhatatlan a felkapaszkodás az EU élmezőnyébe. A baltiak éppen azzal tették meg ezt sikeresen, hogy a termelékenység növelését állították fókuszba, elhagyva a pusztító állandó inflációt is eredeztető devalvációs gyakorlatot.

Ezért nem meglepő, hogy Orbán, aki mindig is a "világelrendező" megközelítéssel operált, igyekszik ideológiai alapot biztosítani az euróellenes nézeteinek. Azonban az utóbbi években gondosan felépített narratívája mintha nem teljesen illeszkedne a tengerentúlon zajló eseményekhez. Jeffrey D. Sachs, a Columbia Egyetem neves professzora nyomán Orbán azt állította, hogy a szabadkereskedelem és a közös érdekek alapján való együttműködés révén a világ békésebb és jobb hely lehet. Ezzel szemben a globalisták, akik korábban a neoliberalizmus révén gyorsan gazdagodtak, most a bezárkózás eszméjével próbálnak érvényesülni. A "globalisták" újraértékelése is figyelemre méltó, hiszen eddig az államok szuverenitásának ellenfeleiként léptek fel, gazdasági beavatkozásokkal igyekeztek kiterjeszteni hatalmukat. Ugyanakkor Trump, aki mintha egy platformon állna Orbánnal, nem tűnik tudatában annak, hogy a szabadkereskedelem és a közös érdekek tisztelete lenne a békésebb világ kulcsa. Az üzletember, aki újra a Fehér Ház vezetője lett, máris kemény büntetéseket helyezett kilátásba Putinnal szemben a háború következményeként, és védővámokkal zárná ki a világ felét az amerikai gazdaságból. Ez a megközelítés pedig egyre inkább ellentmondásban áll Orbán leegyszerűsített várakozásaival, miszerint "Trump visszatér és elhozza az új aranykort", amit ő az amerikai-magyar gazdasági együttműködés fellendüléseként fémjelez. A múlt újraértelmezése is érdekes, hiszen a Magyarországot sújtó "brüsszeli pénzügyi szankciók" okát most már az amerikai republikánusokkal ápolt szoros kapcsolatokban látja, nem pedig a migrációs politikában, ahogyan azt korábban hangoztatta. A fogalmi zűrzavar és az önkép felnagyítása odáig vezetett, hogy a liberalizmus nem csupán Washingtonban, hanem világszerte "budapesti konszenzussal" zárult le, amely szerint minden nemzetnek joga van arra, hogy saját magát a világ középpontjának tekintse. A "nemzetek Európája" és a "kevesebb brüsszeli bürokrácia" eszméje ennek a szuverenitásnak a csúcspontja. Orbán érvelése szerint tehát nem Magyarország az elszigetelt, hanem az Európai Unió, míg ő a történelem főútján halad, míg az EU a sáros mellékutcákban bolyong.