Prőhle Gergely: Németország politikai táját továbbra is áthatja a náci múlt öröksége?
Prőhle Gergely, a korábbi berlini nagykövet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója, az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette véleményét az aktuális német belpolitikai helyzetről. Szóba került az AfD körüli karantén, a migráció és a gazdaság közötti prioritások megválasztása, valamint Angela Merkel politikai öröksége is.
A németországi választási kampány egy rendkívül izgalmas, ugyanakkor sötét eseményekkel terhelt szakaszban zajlik. Az aschaffenburgi merénylet tragédiája mindannyiunkat megrázott, és mélyen beleivódott a közbeszédbe. Ezzel szemben Elon Musk váratlan belépése a kampányba inkább figyelemfelkeltő, mintsem drámai. Kérdés, hogy ez a két esemény milyen hatással van a közvéleményre és a választási eredményekre. A friss adatok valóban tükrözik-e a társadalmi hangulat változásait, vagy a tragédia és a szórakoztató hírek külön utakon járnak?
A közvélemény kétségtelenül mozgásba lendül, és a választási kampány dinamikáját is jelentősen befolyásolja. Miközben a gazdasági kérdések továbbra is a figyelem középpontjában állnak, a legújabb tragikus események érzelmi hatása nyilvánvalóan felerősíti a migrációval kapcsolatos régóta fennálló vitákat Németországban. A német politikai tájékozatosság gyakran követi az ideológiai kereteket, és a migráció kérdése különösen alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a szélsőjobboldali fenyegetésekre, valamint a társadalmi integráció különböző aspektusaira, amelyek ideológiai töltettel bírnak. Ez a diskurzus máris megkezdődött, és várhatóan tovább fog formálódni a közeljövőben.
Kiknek a vitorláját dagasztja, hogyha egy városban gyerekeket késelnek meg? Nem egyértelműen a migrációt szikáran, következetesen ellenzőkét?
Nyilvánvaló, hogy a vitorlájukat éppen ez a szél fújja, de a XX. századi német történelem 12 éve, amely szervesen összefonódik Adolf Hitler nevével, mély és tartós hatást gyakorol a mai politikai tájra és a politikai nézetek alakulására. A szigorúbb migránspolitikának kaput nyitó hangulat egyértelműen érezhető, ugyanakkor megindulnak azok a mechanizmusok, amelyek a közvéleményben egyfajta kollektív lelkiismeret-furdalást igyekeznek kelteni. Azt sugallják, hogy nem helyénvaló kemény szavakat használni, nem szabad a remigrációról beszélni, hiszen az a deportálás szellemi testvére. Legfeljebb valami technikai jellegű diskurzusban, mint például a visszaépítés vagy a folyamatok megfordítása, lehet kifejezni a véleményünket. A politikai kórusban időnként felhangzanak radikálisabb tónusú megnyilvánulások, mint például az AfD, amely kétségtelenül erősödik, amikor a migrációval kapcsolatos feszültségek fokozódnak, vagy amikor tragikus események kerülnek a középpontba. Mindenki próbál alkalmazkodni ehhez a dinamikához, aki érzi, hogy ez a tendencia egyre nagyobb súlyt képvisel. Éppen ezért a CDU is ebbe az irányba mozdult el mostanában.
Volt egy törvényjavaslat, amihez az AfD támogatását vették igénybe. Ez kinek hozott hasznot politikailag most?
Nem vették igénybe, és itt rögtön üstökön ragadtuk azt a kérdést, hogy akkor vajon attól, hogy egy radikális párt támogat valamit, attól az a kezdeményezés automatikusan negatívvá válik-e. Érdemes ezt hazai példákkal megvilágítani. Emlékszünk még azokra az időkre, nem volt olyan régen, amikor Magyarország kapcsán állandóan a szélsőjobboldali veszély hangzott el, különösen a nyugati, sajátos módon elsősorban a német sajtóban. Arra is emlékszünk, hogy annak idején a Jobbik megerősödésével, még Isten nyugosztalja, Csurka István idején, az ő jelenlétében, nagyon sok olyan dolog történt, aminek kapcsán azt lehetett mondani, hogy Magyarországon ordas eszmék keltek lábra. Annak idején is tapasztalható volt már az, hogy a mérsékelt jobboldal megpróbált bizonyos dolgokat átvenni ezekből a pontokból, és ennek az lett a következménye, hogy onnantól kezdve a szélsőjobboldali veszélyt már rájuk is kiterjesztették. De nem lehet ugyanazon időben szélsőjobboldali veszélyről papolni, és kárhoztatni a középpártokat, hogy bizonyos retorikai elemeket, bizonyos választási célokat átvesznek a szélsőjobboldalinak nevezett agendából. Németországban is ez zajlik, miközben "pfuj, náci"-t kiabálnak az AfD-re, egyre inkább nyilvánvalóvá válik a társadalom széles rétegében, hogy valami egyértelmű és valóban effektív megoldást kell találni arra a problémára, amit a migráció szabályozatlansága és a társadalmi integráció nehézségei jelentenek. Abban a pillanatban azonban, hogy ha ezt egy mérsékelt párt teszi meg és az AfD ezt támogatja, ezek a döntések már diszkreditálódnak. Ez történt most a CDU-val.
A politikai stratégiák világában a választópolgárok gyakran nem rendelkeznek elegendő háttérismerettel ahhoz, hogy észrevegyék, miként manipulálják a mérsékelt pártok a diskurzusukat, hogy taktikai előnyhöz jussanak, esetleg a szélsőséges pártok álláspontjait tükrözve. Az ilyen finom árnyalatok megértéséhez mélyebb politikai tudásra és kritikus gondolkodásra van szükség.
A mérsékelt választó talán rendelkezik a szükséges felkészültséggel, de a baloldali pártoknak, amelyek saját gyenge kormányzati teljesítményük árnyékában állnak, alig van más lehetőségük, mint a rivális, kereszténydemokrata párt lejáratása. Ezt legkönnyebben a nácizás eszközével tehetik meg. Ezt követően nem az a lényeg, hogy a racionális választó mit gondol erről, hanem inkább az, hogy a baloldali érvek hogyan csengnek a választási kampány során. Németországban ez a stratégia képes mozgósítani több tízezer, akár százezer embert, amikor utcára kell vonulni. Gondoljunk csak a Demokratikus Charta megmozdulásaira az 1990-es évek elején, a nyitott esernyőkre és a náciveszélyre, amelyekkel olyan indulatokat lehet kelteni, amelyek hatása csak a választás napján válik nyilvánvalóvá. Friedrich Merz ezzel a lépéssel úgy tűnik, nem szenvedett el túl nagy veszteséget; a CDU valamelyest visszaesett, de a végső eredmények még váratnak magukra.
A baloldali kampányokkal szemben nem csupán annyit kell mondani, hogy nem kívánok koalíciót az AfD-vel, és ezt nap mint nap, reggel, délben és este hangoztatni valamelyik médiában. Az üzenetnek mélyebb tartalommal kell bírnia, hogy valóban hiteles legyen.
Úgy tűnik, hogy ez a tűzfal, amit inkább karanténnak nevezhetnénk, egy igazán különös jelenség. Amint bármilyen jele van az együttműködésnek — például, ha egy törvényjavaslatot támogat az a politikai erő, amely elvileg a tűzfal mögött áll —, egyértelmű, hogy rések kezdik fúrni ezt a falat. Innentől kezdve a szerencsétlen kereszténydemokrata jelölt bármilyen nyilatkozatot tehet, a bélyeg, amely azt jelzi, hogy sikereit a tűzfal mögöttiek szavazatainak köszönheti, már rajta van.
Az AfD számára kulcsfontosságú, hogy lebontsa ezt a tűzfalat, vagy talán éppen ellenkezőleg, az erősödésének egyik hajtóereje az, hogy egy látszólag megközelíthetetlen akadályt kell legyőznie. Az áthatolhatatlannak tűnő fal ugyanis lehetőséget ad arra, hogy politikai narratíváját felerősítse, miközben a támogatói bázisát is mobilizálja.
Ez a kérdés kétségtelenül kulcsfontosságú. Az AfD támogatói számára a legfőbb motivációt az adja, hogy folyamatosan védve érzik magukat a közvélemény elől, ami lehetővé teszi számukra, hogy megőrizzék protestáló jellegüket. Fontos hangsúlyozni, hogy nem kívánjuk dicsőíteni a pártot; közöttük számos ellentmondásos személyiség található. A párt működése inkább egy civil szervezethez hasonlítható, hiszen egyes képviselőik gyakran szórakoztató, de értelmetlen dolgokat mondanak. Ezzel szemben a kancellárjelöltjük, Alice Weidel, meglepően összeszedett és koherens üzenetekkel lép fel, amely programot a magyar politikai diskurzusban talán szuverenista vagy patrióta irányzatként jellemezhetnénk.
Kezdjük el felfedezni Alice Weidelt! Ki is ő valójában? Az információim szerint folyékonyan beszél mandarinul, ami igazán lenyűgöző, és közgazdászként is tevékenykedik. Azonban a róla szóló hírek rendkívül vegyesek, sokan támogatják, míg mások erősen kritizálják. Érdemes alaposan utánajárni a különböző véleményeknek, hogy teljes képet kapjunk róla!
Nagyon magasan képzett személy, akinek a magánéleti vonatkozásai nem feltétlenül egy konzervatív vagy inkább szélsőjobboldali párt vezetőjéé, hogy ilyen körmönfontan fogalmazzak.
Elon Musk világosan kifejtette: hogyan lehetne náci, amikor éppen a Fülöp-szigeteki barátnőjével osztja meg mindennapjait.
Természetesen! Itt van egy egyedibb megfogalmazás: "Valóban, Elon Musk érvei figyelemre méltóak, és maga a jelenség is rendkívül izgalmas."
Minek szükség ellenségre, amikor ilyen csodás barátok vesznek körül minket?
Pontosan. Ki tudja, hogy nevessünk vagy sírjunk ezen az érven, de a lényeg, hogy egy magasan képzett, nagyon magas menedzseri pozíciókat betöltő, éles eszű nőről van szó, aki pontosan tudja azt, hogy mikor, milyen hangszerelésben kell előadni azt az érvanyagot, amivel ő a CDU-t és az egész német politikai establishmentet is támadja. Jelzem, a jelenlegi európai intézményrendszert is támadja egyúttal, hisz ne felejtsük el, hogy az AfD voltaképpen konzervatív egyetemi professzorok pártja volt még az alapításkor, ami nem volt olyan régen, 10-11 évvel ezelőtt. Teljesen nyilvánvaló, hogy arról szólt, hogy az euró és az euróövezet működőképességét kell valahogy megőrizni, sőt, leginkább a német állam cselekvőképességét és a német gazdaság erejét. A német gazdaság jelenlegi helyzete világosan mutatja, hogy ezeknek az öreg professzoroknak annak idején bizonyos értelemben igazuk volt, ezt most már a vak is látja.
Milyen államvezetési képességeket demonstrálhat az AfD, amikor egyébként nemzetbiztonsági megfigyelés alatt áll, és folyamatosan ott lebeg a feje felett a tilalom lehetősége, ha a helyzet kedvezőtlenül alakul?
Meggyőződésem, hogy számos elemzés támasztja alá, hogy ebben a kontextusban éppen ezt a kérdést kell felvetni: hol rejlik az államvezetési képesség a hatalmas szöveg mögött?
De fair megkérdezni tőlük, hogy hol van az államvezetési képesség? Nem próbálhatták még ki soha.
Egészen addig, amíg nem teszik őket próbára, akár tartományi szinten, addig mindenki azt mond, amit akar. Ami a párt támogatottságát illeti, keleten most már egyre többen el is ismerik, nagyon sok olyan jó képzettségű szakértő van a párt mögött, akik kapcsán adott esetben azt is feltételezhetjük, hogy az államvezetési képesség bizony megvan. Tehát nem lehet elintézni azzal, hogy mindenki zavaros fejű, lila szövegeket eleresztő hordószónok, mert nem erről van szó. Csak a keverék, amiből összeáll ez a párt, az bizonyos pillanatokban nehezen komolyan vehető, főleg ilyen nagy politikai támogatottság esetén, hiszen most már 20 százalék fölött mérik szövetségi szinten - ebben benne van a nyugati rész is, meg a keleti is, nyugaton 10-15 százalék, keleten 30-35 százalék. Amikor már ilyen nagy a választói támogatottság, akkor az én véleményem szerint súlyos vétek tűzfalról beszélni. Itt valami kísérletet kéne tenni arra, hogy a kormányzóképességet próbára tegyék, abban a pillanatban általában el szokott oszlani a szélsőjobboldali lila köd és a gyakorlati frontokon derül ki, hogy valaki képes-e eltolni egy aktát az asztal egyik végétől a másikig.
Alice Weidel vajon miért nem képes, vagy miért nem hajlandó eltávolítani a zűrzavaros megfogalmazásokat használó párttársait?
Úgy vélem, hogy egyrészt nem teljesen tisztában van a helyzettel, hiszen tartományi szinten valóban erősek a riválisok, másrészt pedig ő is érzi, hogy a radikális megfogalmazások, különösen a kereszténydemokratákkal szemben, jelentős lendületet adnak neki. A legutóbbi választások előtti kongresszuson is világossá vált, hogy az általa használt kifejezések és a megszokott, kissé agresszív és idegesítő stílus még mindig vonzza a törzsközönséget, mint a méz. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a középre való nyitás és a radikális szóhasználat között, a szélsőségek megszólításának arányát. Az, ami most zajlik, valójában egy nagyszabású kísérlet, de ha figyelembe vesszük, hogy a CDU népszerűsége körülbelül 30 százalékra tehető, és az AfD valószínűleg a második legnagyobb párt lesz, akkor elmondhatjuk, hogy az eddigi stratégia sikeresnek tűnik.
Ha az AfD szuverenista politikát folytat, akkor hogyan illeszthető ebbe a képbe Elon Musk világos, szellemi és pénzügyi támogatása?
Elon Musk külön megérne egy beszélgetést. Bevallom őszintén, nem tudom néha eldönteni, bár ez az amerikai politika más vonatkozásaiban is igaz, hogy az elmekórtani jelenségek és a komoly politikai akciók milyen arányban vannak egymással.
Az egyik irányban zseni, a másik irányban meg akár őrült is lehet, csak el kell dönteni, hogy melyik, melyik.
Ez kétségtelen, és aztán még azt is el kell dönteni, és ebben a vonatkozásban, szerintem, Magyarországon az elmúlt évek tapasztalata alapján kialakult egyfajta furcsa, bizsergető érzés, hogy vajon amerikai üzletemberek szerepvállalása egy magát szuverénnek mondó állam belpolitikájában milyen hatást válthat ki, és erre hogy reagáljunk.
Soros György a negatív példák közé tartozik, míg Elon Musk a pozitív irányt képviseli. Ha őszinte és világos véleményt szeretnénk formálni, ez a megkülönböztetés érvényesnek tűnik.
Kétségtelen, hogy ilyen döntést hozni lehet. Az ember általában akkor kezd el kételkedni, amikor szembesül azzal, hogy az egyik fél szinte amatőr módon próbálkozott egy egyetem körüli ügyintézéssel, míg a másik fél egy olyan platformot birtokol, amely milliókat, sőt emberszázmilliókat tud megszólítani. Ennek következtében a befolyásolási képességei valószínűleg jelentősen magasabbak, így az én lelkesedésem meglehetősen visszafogott, amikor bármiféle beavatkozásra gondolok. Számomra teljesen lenyűgöző, hogy egy olyan személy, aki komoly befektetéseket eszközölt, például Brandenburgban Tesla-gyárat alakított ki – ha jól emlékszem, mi is versenyeztünk valaha annak a beruházásnak a megszerzéséért. Az AfD ebben a tartományban, ahol 30 százalék feletti eredményeket ért el, valóban dicsérhető, de valójában nem az AfD volt az, amelyik ezt akkor elérte. A valós motivációt ennél a helyzetnél nem igazán látom, vagy éppen nem merem megfogalmazni.
Angela Merkel hosszú távú kancellársága mögött ott rejlik egyfajta árnyék, amely hatással van a jelenlegi választásokra. Az ő politikai öröksége, a döntései és a stílusa továbbra is formálják a németországi politikai tájat, és sok kérdést vetnek fel a választók körében. Mennyire tükrözik a mai politikai diskurzusok az ő idejének kihívásait és sikereit? A választásokra való felkészülés során ez az árnyék nem csupán a múltat idézi, hanem a jövő irányvonalait is meghatározza.
Természetesen! Az egész migrációs téma gyakran a 2015-ös eseményekhez kapcsolódik, és ebben van egy jelentős mértékű igazság.
Saját szemünkkel tanúi voltunk az autópályán átvonuló embereknek.
A Keleti pályaudvaron tapasztalt helyzet egyértelműen rávilágít az európai menekültügyi rendszer bonyolultságára. Azok, akik Magyarországra érkeztek, már korábban beléptek az Európai Unió területére, többnyire Görögországban, ahol a hatóságok gyakran csak elengedték őket anélkül, hogy megfelelő támogatást nyújtottak volna. Mi, a magyar hatóságok, próbáltuk regisztrálni őket, de sokan, akik Németország felé igyekeztek, elutasították ezt a lehetőséget. Ezt saját szememmel is láttam, amikor evangélikus segítőként többször is a határon jártam. Az emberek Angela, Angela kiáltásokkal érkeztek, világosan jelezve, hogy céljuk Németország. Tudták, hogy a regisztráció Magyarországon hátrányos helyzetet teremt számukra, hiszen az uniós szabályok értelmében vissza lehetne küldeni őket arra a területre, ahol először regisztrálták őket. Ez vezetett a Keleti pályaudvaron kirobbanó feszültségekhez, és végül ahhoz, hogy sokan úgy döntöttek, inkább tovább indulnak Németország felé. Ez a helyzet nem újkeletű, és gyökerei visszanyúlnak a történelmi múltba. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején indult vendégmunkás programok hátterében a második világháború következményei álltak, amikor a munkaerő jelentős része elhunyt, és a férfiak hiánya sürgetővé tette a külföldi munkavállalók bevonzását. Először olaszok és portugálok érkeztek, majd a törökök, akik új közösségeket alakítottak ki, így megteremtve egy olyan vonzerőt, amely sokakat csábított a jobb élet reményében. Most, hogy a CDU kampányra készül, egyre többen beszélnek arról, hogy ezt a vonzerőt csökkenteni kell. A cél az, hogy ne alakuljon ki olyan kép, amely Németországot ígéret földjeként tünteti fel. Az eddigi helyzet éppen ezt a benyomást kelthette, amiért most radikálisan elutasítóbb álláspontot próbálnak képviselni a bevándorlók irányában.
Hogyan fogják ezt kivitelezni? A német vásárlóerő-paritáson alapuló GDP-adatokat egyszerűen eltüntetik az európai statisztikákból, így senki sem tudja majd összehasonlítani például Törökország, Szerbia vagy akár Magyarország gazdasági helyzetét. Mindez ráadásul egy háromszoros szorzóval van megerősítve.
Egyébként, ha a GDP-adatokat néznék, akkor én nem Németországot választanám, ha mondhatok ilyet, bár a cinizmus nyilván nem helyénvaló itt. De Németország most elég rossz állapotban van, nem is ezt nézik, hanem azt, hogy onnantól kezdve, hogy valaki belépett és megkapja a menekültstátuszt, szociális ellátásra jogosult. Ez, emlékeim szerint, havi 7-800 euró, azért az nem kevés pénz.
Magyarországon az 1000 eurós minimálbérről vagy átlagbérről szólnak most a viták.
Máris tisztáztuk, hogy nagyjából hol állunk a helyzetben. Nem véletlen, hogy a CDU is ezt hangsúlyozza kampányában: a határok lezárása elkerülhetetlennek tűnik. Ennek következményeként azonban várhatóan komoly feszültségek keletkeznek, hiszen ez alapjaiban rengeti meg az európai szabályozást. Az új intézkedések értelmében, ha valaki belép, nem jogosult semmilyen szociális juttatásra, csak akkor, ha hivatalosan is elismerik menekültstátuszát. Ez pedig csak abban az esetben történhet meg, ha az illető olyan országból érkezik, ahol az élete ténylegesen veszélyben van. Ráadásul számos további szűrő is bevezetésre kerül, amelyek megnehezítik a helyzetet, így a "tejjel-mézzel folyó Kánaán" képe egyre inkább elhalványul. Eddig ez a rendszer viszont annyira jól működött, hogy a vonzerő folyamatosan fennmaradt.
Ha a választások most vasárnapra esnének, Németország politikai tája valószínűleg izgalmas és összetett koalíciós lehetőségeket kínálna. A jelenlegi pártállások és a legutóbbi közvélemény-kutatások tükrében elképzelhető, hogy a legnagyobb pártok, mint a CDU/CSU, a SPD, a Zöldek és a FDP, különböző kombinációkban próbálnának együttműködni. Elképzelhető, hogy a CDU/CSU és a FDP egy liberális koalíciót alkothatna, amely a gazdasági növekedésre és a deregálásra fókuszálna. Másrészt a SPD és a Zöldek közötti együttműködés is valószínű, hiszen mindkét párt közös érdekeit képviseli a szociális igazságosság és a környezetvédelem területén. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a választások eredményei alapján egy „nagykoalíció” is szóba jöhet, ha a politikai helyzet ezt indokolná. A koalícióképzés Németországban gyakran nemcsak a pártok arányától, hanem az aktuális politikai hangulattól és a választópolgárok preferenciáitól is függ. Összességében, ha a választások most zajlanának, a koalícióképzés izgalmas kihívások elé állítaná a politikai szereplőket, és a végső megállapodások attól függnének, hogy a választók hogyan értékelik a jelenlegi helyzetet és a pártok ajánlatait.
A német politikai táj éppen most egy koalíciós kényszer alatt áll, ami a politikai instabilitás egyik fő forrása. Noha a CDU Friedrich Merz vezetésével körülbelül 30 százalékos támogatottságot élvez, és erőteljes migrációs politikával, valamint figyelemfelkeltő gazdaságélénkítő intézkedésekkel igyekszik megnyerni a választókat, a helyzet bonyolultabb. A második helyen álló AfD, amely 20-21 százalékot képvisel, teljesen kizárva marad a koalíciós lehetőségekből. A párt valódi politikai párbeszédből ki van zárva, mintha egy tűzfal mögött lenne, elszigetelve a többi politikai szereplőtől. Ezt követően a két hagyományos kormánypártnak, a szociáldemokratáknak Olaf Scholz vezetésével és a Zöldeknek Robert Habeck irányítása alatt, mindkettő körülbelül 14-15 százalék körüli támogatottsággal bír. Ebből világosan kiderül, hogy a német politikában nem lehet igazán jelentős gazdasági fordulatot végrehajtani, ha csupán a vezető kormánypártot váltjuk le, miközben ugyanazok a politikai szereplők maradnak a színen, akik az elmúlt három évben kudarcot vallottak. A német politikai helyzet egyik legnagyobb kihívása tehát, hogy a koalíciós kényszer és az AfD elzártsága miatt csak olyan, nagynak nevezett koalíciók jöhetnek létre, amelyekben vagy a Zöldek, vagy a szociáldemokraták szerepet játszanak.
A német politikai színtéren nem tapasztalható meg az a fajta tanulási hajlandóság, hogy ha az előző ciklusban hibáztam, akkor most más megközelítést választok, és ennek szellemében lépek be a koalícióba.
Tanulási képesség bizonyos értelemben van, mert még a zöld gazdasági miniszter is be kellett, hogy lássa azt, és erre rá is húzott egy négy pontból álló gazdasági programot, amiben hitet tesz a bürokrácia csökkentése, a szakképzés megerősítése, az állami beruházások nagyobb mozgásterének biztosítása, a belső piac növelésének szándéka mellett. Ám az elmúlt évtizedekben is mindig így volt, meg kell szavaztatni "a borzalmas tagsággal", hogy egy klasszikust idézzünk, a koalíciós szerződést, és pont a Zöldeknél a tagság bizony erősen ideologikus. Ezt az is mutatja, hogy az előző választásokhoz képest egy nagyon kudarcos kormányzás következményeként is alig vesztettek valamit a támogatottságukból.
Masszív belső maggal rendelkeznek, és ugyanazokban az értékekben hisznek, mint elődeik.
Valóban, ez a jelenség gyakran akadályozza meg a gyakorlati lépések megtételét. Nagyon szép elképzelés, hogy a hőcserélős fűtésre kötelezzük az egész német lakosságot, még akkor is, ha ennek következményeként sokan szenvednek. Tökéletes ötletnek tűnik, hogy így próbáljuk zöldíteni a német fűtési rendszert, de ha ez a kezdeményezés csak a párt szűk körében kap támogatást, míg az ország többsége - a zöld választók kivételével - felháborodik, akkor komoly dilemmával néz szembe egy zöld párt vezetése, különösen a gazdasági miniszter.
Nem aktív ebből a szempontból a német lakosság? Én emlékszem, amikor itt Magyarországon úgynevezett netadót akartak csinálni, az pár napig élt, mert tele volt a város világító mobiltelefonokkal. Pedig az egész más lépték, mint ha az embernek kazánt kell cserélnie.
A lépték eltérő, és a bemutatás is egyszerűbb, de végső soron a választók körülbelül 90 százaléka úgy véli, hogy ez nem helyes, és nem lenne szabad folytatni. Ennek ellenére a törzsválasztói bázis még mindig kitart a mellett. Olyan programokat kell összehangolni, hogy koalíciós megállapodást tudjunk tető alá hozni, ami különösen a választási kampány időszakában, amely, mint tudjuk, rendkívül hektikus, nem tűnik könnyű feladatnak. Az, hogy az egyes politikai erőkben van-e elegendő bölcsesség és önkorrekciós képesség ahhoz, hogy engedjenek bizonyos kérdésekben, majd csak a tárgyalások megkezdésekor fog kiderülni.
Németország ipari óriásként, autógyártásban és vegyiparban egyaránt vezető szerepet játszik Európában. Ezek a gyárak számtalan ember, akár milliók megélhetését biztosítják. Vajon miért nem hallják a koalíciós partnerek, hogy ha továbbra is így folytatják, az emberek tömegei kerülhetnek utcára? Ez senkinek sem lenne előnyös, sem neked, sem nekem.
Nem véletlen, hogy a migráció kérdése a tragikus események hatására felerősödött a kampányban, de nem szabad figyelmen kívül hagynunk a német gazdaság drámai helyzetét sem. Ez a probléma nemcsak Németországot érinti, hanem egész Európát. Az elmúlt öt évben a német GDP mindössze 0,1 százalékkal nőtt, míg az euróövezet 4, az Egyesült Államok pedig 12 százalékos növekedést mutatott. Ez világosan jelzi, hogy a német gazdaságirányítás súlyos hibákat vétett. Ezek a gondok nem most kezdődtek; egészen 1990 utánra nyúlnak vissza. Akkoriban rengeteg forrást kellett befektetni a keleti tartományok újjáépítésébe, de sajnos ezzel párhuzamosan leálltak azok a programok, amelyek a technológiai előny fenntartását célozták. A felsőoktatás, az oktatás, az infrastruktúra fejlesztése és a beruházási támogatások mind-mind háttérbe szorultak. Ennek következményeként Németország elvesztette vonzerejét mint beruházási célpont. Ezek a problémák fokozatosan felhalmozódtak, és a szociális megszorítások sem segítettek rajtuk, amelyek végül a Schröder-kormány bukásához vezettek, de mégis egy kis lendületet adtak az első Merkel-kormányoknak. A munkaerőhiány, a túlbürokratizáltság és az alacsony beruházási szint már évtizedek óta kísérti a német gazdaságot, és sürgős megoldásokat igényel.
Mondják a német politikusok valamire, hogy ez a mi hibánk, és elnézést? Vagy azt mondják, hogy külső okok sodorták ide Németországot. Hibás a háború, hibás a szankció, minden más hibás.
Nagyon érdekes, az előbb beszéltünk már róla, hogy Angela Merkel mekkora árnyékot vet a jelenlegi német választási kampányra. Nagy árnyékot vett, egyrészt a nevezett Willkommenskultur révén.
Meg fogjuk találni a megoldást!
Képesek vagyunk áthidalni a nehézségeket, és jelenleg csupán a zöld párt képviselői hangoztatják ezt. Még saját pártján belül is jelentős nézeteltérések tapasztalhatók. Az utóbbi hét során történt botrányos események közül kiemelkedik, hogy amikor az AfD szavazatai révén megszavazták a CDU javaslatát, a korábbi kancellár maga jelentette ki, hogy ilyet választási kampány során nem szabadna tenni. Vagy pedig, ami köztudott, hogy komoly ellenszenv fűzi őt Friedrich Merzhez, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az ő háttér és habitusának köszönhetően a radikálisabb megnyilvánulásokat határozottan elutasítja, s ennek következményeként zűrzavart keltett a politikai tájban.
Angela Merkelnek valóban különleges aura övezi, amely hosszú időn át megőrzi hatását a politikai diskurzusban, még a kancellársága után is. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ő más típusú vezető, mint Konrad Adenauer volt. Merkel politikai stílusa és öröksége más kihívásokkal és körülményekkel formálódott, így a hatása is eltérő.
Közvetlenül látható, hogy a CDU két törvényjavaslatot nyújtott be, de a második nem kapta meg a szükséges támogatást, mivel a frakcióból tizenkét képviselő nem szavazott rá. Ezzel gyakorlatilag tizenketten hátba szúrták a saját kancellárjelöltjüket. A liberális oldalon 16-an bojkottálták a szavazást, míg ketten tartózkodtak, ami azt jelzi, hogy esetleg ellene szavaztak, ezek a számok körülbelül így alakultak. Ennek következtében a törvényjavaslat nem ment át. Lehetséges, hogy a korábbi kancellár olyan jeleket küldött, amelyek éppen annyi képviselőt elbizonytalanítottak, hogy nem alakult ki a szükséges többség. A legfrissebb felmérések szerint a CDU tagságának 25-30 százaléka érzi vonzónak a Merkel-féle politikai stílust, amely a jóindulat és a megértés jegyében zajlik.
Kampányban a kancellárjelöltet hátba támadni. Ennek a német politikai kultúrában milyen következménye szokott lenni?
A német politikai kultúrában sokféle réteg és szakasz található, amelyek mind sajátos jellemzőkkel bírnak. Ezt a sokszínűséget nehéz egyetlen mondatban összefoglalni, hiszen minden aspektus újabb és újabb dimenziókat nyit meg a diskurzusban.
A mandátum szabadon választható.
Az érvelés lényege, hogy minden választott képviselő rendelkezik egyfajta szabad mandátummal, amely lehetővé teszi számukra, hogy saját meggyőződésük szerint szavazzanak. Ez a felfogás akkor is érvényes, ha például az AfD szavazatait is figyelembe vesszük egy javaslat elfogadásakor. Képzeljük el, hogy valaki lelkiismeretesen előterjeszt egy indítványt, és a képviselők, akiknek tetszik az elképzelés, függetlenül attól, hogy milyen párthoz tartoznak, támogatják azt. Ez a demokratikus működés egyik lehetséges megközelítése, amelyben a képviselők szabadon, a saját értékrendjük alapján döntenek. Ugyanakkor a német politikai kultúrában rendkívül fontos a pártfegyelem és az ideológiai elkötelezettség is. A politikai diskurzus gyakran morális dilemmákkal terhelt, és a kérdések, mint például "Náci vagy?", gyakran megnehezítik a párbeszédet. Ez a retorika gyakran megfélemlítő hatással bír, és sok képviselőt arra sarkallhat, hogy a pártfegyelem ellenére is a korábbi kancellár álláspontjával értsenek egyet, ha az a közérdeknek megfelel. Így a politikai döntések nemcsak szakmai, hanem mélyen etikai dilemmák is, amelyek a demokratikus értékek és a pártpolitika határvonalán egyensúlyoznak.
A "Náci vagy?" kérdésre azok a választók is rezonálnak Németországban, akiknek már az életkoruk miatt sem lehet a világon semmi köze ahhoz, ami a második világháborúban történt? A gyerekek gyerekeiről van már szó.
A második világháborút követően a szövetséges hatalmak, különösen az Egyesült Államok, kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az szélsőséges ideológiák ne kapjanak újra teret. Fontos hangsúlyozni, hogy az amerikai beavatkozás a német politikában nem Elon Muskkal kezdődött, ezt érdemes tisztázni. A törekvés egészen az újságírás világáig eljutott: számos olyan személyt ismertem meg, akinek az volt a küldetése, hogy megakadályozza a szabad gondolkodást és a politikai korrektség keretein kívüli megnyilvánulásokat. A XX. század eseményei, különösen az első világháború utáni zűrzavar, indokolják ezt a megközelítést; az amerikaiak tapasztalták, hogy a beavatkozás következményekkel járhat. A második világháború után a döntés az volt, hogy elkerüljék a hasonló helyzeteket. Külön érdekesség, hogy Donald Trump elnöksége alatt vajon hogyan alakulnak ezek a tényezők, és milyen hatással lesznek a politikai diskurzusra.
Elon Musk hangsúlyozta, hogy ideje lenne abbahagyni az önmarcangolást, és újra büszkeséget érezni Németország iránt.
Ha Elon Musk Donald Trump hangja, az egy járulékos kérdőjelet vet föl, mert ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Donald Trump volt az, aki a legnyilvánvalóbban próbálta megakadályozni azt, hogy Németország versenyképessége visszatérjen, akár az Északi Áramlat ellen való tiltakozással. Csendben jegyzem meg, hogy Alice Weidelnek és az AfD-nek egyik fontos programja, hogy vissza kell állítani az Északi Áramlatot és Oroszországból újra olcsó gázt kell hozni Németországba. Kíváncsi vagyok, hogy Elon Musk a főnökével majd hogyan fogja adott esetben tisztázni, hogy akkor jó ez vagy nem.
Donald Trump globális gáz- és olajdominanciára törekszik, hogy megerősítse pozícióját a világ energiaellátásában.
Ezért mondom, hogy a zavar azért elég nyilvánvaló, vagy a zagyvaság, inkább úgy mondanám. Néha nagyon nehéz követni, azért nem minden bolondbeszédben van rendszer.
Van-e valakinek hosszú távú víziója Németország gazdasági újjáépítésére? A kutatások alapján világossá válik, hogy a választók személyes döntései az urnáknál leginkább gazdasági szempontok mentén fognak formálódni.
Igen, és ebből a szempontból a CDU sokkal meggyőzőbbnek tűnik, mint az összes többi párt. Ők világosan elmondják, hogy mit kellene csinálni. A nagy kérdés az adósságfékre vonatkozik, mert az is egy ilyen ideológiai szent tehén a német politikában. Ez a sváb háziasszony mentalitása.
Annyit költsünk, amennyi van.
Csak akkor, amikor a befektetések hiányának következményeként az üzleti klíma egyre inkább aggasztóvá és reménytelenné válik a német gazdaság ipari szektorában, elkerülhetetlenné válik, hogy az adósságféket valamilyen formában bevezessék. Véleményem szerint ezt a lépést nem lehet kikerülni.
Az atomerőművek újraindítása egyre inkább a középpontba kerül. Ha már az orosz gáz újrahasználata felmerül, miért ne lenne releváns az atomenergia kérdése is? Érdemes megfontolni, hogy a fenntartható energiaforrások között milyen szerepet játszhatnak a nukleáris létesítmények a jövő energiaellátásában.
A napirenden szerepel – az AfD programjában. A párt képviselői hangsúlyozták, hogy ez elkerülhetetlen lépés, és valóban nagy szükség van rá. Ezen kívül arra is felhívják a figyelmet, hogy a zöldítési folyamatokat be kell fejezniük, mivel nem a helyi zöldítések a legfontosabbak, hanem a technológiai export, amely segíthet a környezetszennyezés csökkentésében más országokban, ahol a szennyezés mértéke jóval magasabb, mint Németországban. Ezzel valódi, látványos eredmények érhetők el. A CDU e téren nagyon óvatosan lép fel. Érdekes, hogy ez Merkel kancellár döntésének következménye, mivel ő valószínűleg hosszú távon a Zöldekkel való együttműködésre próbálta ösztönözni saját pártját.
Vannak olyan gazdasági döntések, illetve tervek, amelyek függetlenül attól, hogy milyen politikai koalíció alakul ki, megvalósíthatók. Ezek a lépések gyakran alapvető reformokat vagy fejlesztéseket érintenek, amelyek széles körű támogatást élvezhetnek, és hozzájárulhatnak a gazdasági stabilitáshoz és növekedéshez.
Az ördög a részletekben rejlik, és ez különösen igaz a gazdasági helyzetünk elemzésekor. Hiába említettem korábban azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyeket a jelenlegi gazdasági miniszter is hangsúlyozott. Különösen izgalmas lesz megfigyelni, hogyan alakulnak a tárgyalások, ha a CDU vezetője megkapja a kormányalakítási megbízást. Ezek a beszélgetések valószínűleg elhúzódnak, és tele lesznek bonyodalmakkal. Felmerül a kérdés: hogyan lehetne olyan megoldásokat találni, amelyekkel a réven nyert előnyöket meg tudnánk tartani a vámon? Például, milyen gazdaságélénkítő intézkedések hozhatók létre, amelyek esetleg a szociális juttatások csökkentésével járnának? Ki fogja jobban elviselni ezt a terhet: a szociáldemokraták vagy a zöldek? Elképzelhető, hogy amit a szociáldemokraták a szociális juttatások szempontjából követelnek, azt a zöldpártiak a környezetvédelmi beruházások érdekében nem fogják támogatni? Ez a helyzet egy igazi csiki-csuki, amelynek megoldása nem lehetséges egy egyszerű, határozott döntés révén. Az ilyen ellentmondások és a különböző pártprogramok eltérő igényei hosszú és fájdalmas egyeztetések sorozatához vezethetnek.
A német politikában kétségtelenül élénk diskurzus folyik Németország európai uniós szerepéről. Míg kisebb országokban gyakran találkozhatunk konkrét elképzelésekkel, addig Németország esetében is megvannak a maga víziói és stratégiái. Ez a kérdés nem csupán a politikai elit, hanem a társadalom szélesebb rétegei számára is fontos, hiszen mindannyiunknak van véleménye a kontinens jövőjéről és a közös értékek védelméről.
A helyzet valóban érdekes, hiszen különböző politikai irányzatok között meglepő párhuzamok fedezhetők fel. Az AfD álláspontjai sok szempontból hasonlítanak a magyar kormány retorikájához, ami új dimenziókat ad a nemzetközi politikai diskurzushoz.
Konnektivitás, együttműködés, bilaterális kapcsolatok?
Ők nem használják ilyen bonyolult kifejezéseket; inkább úgy fogalmaznak, hogy az állami önrendelkezésnek és szuverenitásnak szélesebb teret kell biztosítani. Európa nem működhet úgy, mint egy parancsuralmi rendszer, amely olyan döntéseket erőltet a tagállamokra, amelyek ellentétesek a saját érdekeikkel.
Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Nem a távozásra kellene fókuszálnunk, hanem a megújításra és a változtatásra!"
Nem a kilépés lehetősége, hanem a reformok iránti elkötelezettség a középpontban áll. Sokak próbálják azt sugallni, hogy a német politikai táj a kilépésről szól, de valójában ez a megközelítés nem tűnik ésszerűnek, különösen a német egységes piac szempontjából. Az AfD sem szorgalmazza a kilépést; inkább arra fókuszál, hogy az európai döntéshozatali folyamatot át kell értékelni, és az eurózóna helyzetén is változtatni kellene. Ezek a témák nem csupán az AfD asztalán hevernek. A CDU is ambiciózusan foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen Helmut Kohl öröksége továbbra is fontos része a párt identitásának. Az utóbbi időben azonban Németország európai befolyása csökkent, és ennek okait is érdemes megvizsgálni. Hiszen ha egy ország nem rendelkezik erős hadsereggel, és gazdaságilag is gyengélkedik, akkor nehéz lehet a politikai súlyt a "méret a lényeg" elvére alapozva érvényesíteni. Ráadásul Franciaország, amely a másik kulcsszereplő, szintén nem éppen a legstabilabb állapotban van. Mindkét ország korábban az európai együttműködés motorjának számított, de mostanra egyértelmű, hogy ez a motor nem működik hatékonyan. A politikai pártokban is érződik a felismerés, hogy a gazdasági fellendülés nélkül nem lehet tartós megoldásokat találni. Egy dologban azonban látható elkötelezettség mutatkozik, és ez Ukrajna támogatása. Ez a közös cél lehet az, ami összeköti a különböző politikai erőket, és talán új irányt adhat a jövőbeni együttműködésnek.
Persze! Íme egy egyedi változat: **Mindenki számára elérhető?** Ez a kifejezés arra utal, hogy egy dolog, szolgáltatás vagy lehetőség nem csupán egy szűk csoport kiváltsága, hanem bárki számára nyitott, hozzáférhető és élvezhető. Az inkluzivitás és a közösségi értékek fontos szerepet játszanak abban, hogy mindenki részesülhessen a lehetőségekből, függetlenül háttérből vagy helyzetből. Ha vannak konkrétabb elképzeléseid a szöveggel kapcsolatban, szívesen segítek tovább formálni!
Az AfD kivételével szinte minden politikai szereplő egyöntetűen ezt a véleményt képviseli. A fegyveres konfliktus kapcsán, Ukrajna katonai támogatásában meglepő módon a zöldek is aktívan részt vesznek – mintha ezúttal az ideológiai elkötelezettség nem lenne olyan fontos, hiszen ők egy pacifista mozgalomként indultak, ezt sosem szabad elfelejteni. A nagyobb pártok között talán az SPD az, amely a leginkább a béke mellett érvel; nem véletlen, hogy Olaf Scholz közvetlen kapcsolatot keresett Vlagyimir Putyinnal, hangsúlyozva a fegyverszünet, a diplomácia és a tárgyalások fontosságát. Ezen kívül van egy új politikai formáció, amely Sahra Wagenknecht nevét viseli, és amely a baloldali diskurzus új irányvonalát képviseli. Az AfD és Wagenknecht pártja azt hirdeti, hogy azonnali békét kellene kötni, lényegében a magyar álláspontot tükrözve, míg az SPD a "kint is, bent is" politikát próbálja megvalósítani. A CDU, a Zöldek és az FDP viszont egyértelműen Ukrajna támogatása és Oroszország visszaszorítása mellett foglalnak állást.
