Szemerei Levente ambiciózus célja, hogy ő legyen az első magyar, aki 2 óra 10 percen belül teljesíti a maratoni távot.
A Szekszárdi Sportközpont 24 éves atlétája az M4 Sportnak nyilatkozva elárulta, hogy már megkezdte a felkészülést a következő év kihívásaira, amelyet egy jól bevált kenyai edzőtáborral indít. Reményei szerint Afrikában csatlakozhat egy erős maratonfutó csapathoz, ami segíthet a 2025-ös céljainak elérésében. A sportoló megosztotta, hogy az év ezen időszakában a világ minden hosszútávfutója Kenyában edz, ahol a körülmények kifejezetten kedvezőek. Heti 13 edzést tervez, vasárnaponként pedig 30-40 kilométert fut, hogy maximálisan felkészüljön a következő versenyekre.
A jövő év céljai között Szemerei elsőként azt említette, hogy félmaratonon szeretne felzárkózni az európai elithez, ezen a távon is meg akarja dönteni az országos rekordot, de a maratonon is szeretne faragni a szeptember 29-én elért magyar csúcsából, amely 2:10:43 óra. Az első 2025-ös maratonja a sevillai lesz, már ezen szeretne 2:10 órán belülre kerülni. Félmaraton 1:01 órával, 10 kilométeren pedig 28 perccel kezdődő idő a célja, utóbbi távon 28:35 perc az országos csúcs.
Hogy később maratonon is tudjak gyorsulni, kelleni fog, hogy a rövidebb távokon is egyre jobb időket fussak - fogalmazott.
A szedresi atléta a Sevilla Marathont nevezte meg az év egyik fő versenyeként, emellett ott lesz a brüsszeli utcaifutó Európa-bajnokságon is, amelyen félmaratonon szeretne versenyezni. A tokiói világbajnokságon nem indul, mert az időben túl közel van az őszi, varsói és valenciai versenyeihez. Elárulta: a 2026-os Európa-bajnokságon szeretne jól futni, maratonon esetleg az első nyolcba kerülni, a távlati célja pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpia.
Tudom, hogy az erős szintidő miatt nagyon-nagyon nehéz lesz, de szeretném kvalifikálni magam. Ott pedig egy jó helyezést elérni, addigra szeretnék odaérni a világelitbe mondta Szemerei Levente, hozzátéve: a top 20-25-re gondol a helyezést tekintve.
Arra a kérdésre, hogy egy év múlva milyen eredménnyel lenne elégedett, határozottan kijelentette: jövőre szeretné elérni, hogy ő legyen az első magyar, aki 2:10 órán belül teljesíti a maratont.
Szemerei Levente szeptember hónapjában megdöntötte Szűcs Csaba 31 éves magyar rekordját a 42,195 kilométeres távon, ezzel új fejezetet nyitva a hazai maratonfutás történetében.